2 évesen megfulladt kisfiú szíve mentette meg az egyéves kislány életét

Egy súlyos szívbeteg egyéves kislány életét egy tragikusan elhunyt 2 éves kisfiú szervei mentették meg.


A kis William egy csirkefalatot nyelt félre és már nem tudtak rajta segíteni.

A megrázó eset után a szülők eldöntötték, hogy felajánlják kisfiuk szerveit. Ekkor hallottak a kislányról, aki már annyira beteg volt, hogy az intenzív osztályon ápolták.

willy

A kis Ava azóta megkapta William szívét és így megmenekült a haláltól. A két család nemsokára személyesen is találkozik majd egymással, miután Ava Martin felépül a műtétből.

„Amie, Ava anyukája azt mondta, az első dolga az volt, hogy meghallgatta Ava szívverését. Jó érzés volt tudni, hogy ugyanazt a szívet hallgatja. Különleges pillanat lesz, mikor megölelhetem Avát, és közben tudom, hogy William gondoskodott az életéről.” – mesélte az ABC News-nak Jamie Heard az elhunyt William anyukája.

babies

A 32 éves édesanya szerint azon a tragikus napon december 11-én a dada azonnal hívta a mentőket, amikor a kisfiú fuldokolni kezdett a csirkétől.

A gyereket rögtön kórházba vitték, de két nap múlva meghalt. „A legjobb gyerek volt. Minden pillanatban igazi kisfiú volt, mégis nagyon jól viselkedett. Imádott szeretni. Nélküle csendes a ház. Olyan boldogsággal töltötte meg a szobákat, hogy most nagyon nehéz otthon lennünk nélküle.” – mondták megtörten a szülők.

760x0

A kisfiú halála után az anya javasolta a férjének, hogy ajánlják fel William szerveit. A szülők szerint nagyon jó érzés, hogy segíthetnek másokon ezzel a döntésükkel. Willam szívén kívül azóta a máját és veséit is átültették.

A kis Ava anyukájánál a 33 éves Martinnál már a terhesség alatt kiderült, hogy a babának szívbetegsége van. A kicsinél már 7 naposan és 7 hónaposan is gond volt a két szívkamrával, ezért megoperálták. 13 hónanpos korára azonban szívelégtelenség miatt intenzív osztályra került.

A kislánynak 118 napot kellett várni William szívére, a műtétet december 14-én végezték el.

ava

„A férjem, Brian és én nagyon hálásak vagyunk ezért az ajándékért. Nagyon önzetlenül cselekedtek a legnehezebb időkben. Nincsenek arra szavak, hogy kifejezzük a hálánkat.” - mondta Amie.

A két család már kapcsolatba került egymással és eldöntötték, hogy személyesen is találkoznak majd.

Forrás: faktor

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com