A démonok hatásköre

Mire képesek a pokolfajzatok, kik azok, akik inkább velük dolgoznak az angyalok helyett?demonNem jelenthetjük ki, hogy minden angyal jó, és minden démon gonosz, hiszen számos legenda után már levonhattuk a tanulságot, hogy semmi sem egyszerűsíthető le ennyire, hiszen az angyalok között is akad szélhámos, míg a démonok némelyike szívesen segít az embereknek. Ebből következik, hogy nem törhetünk pálcát azok felett, akik úgy döntenek, hogy nem a glóriás lényekkel dolgoznak, hanem inkább a délebbről érkező teremtményekkel működnek együtt.

A démonok nem sokban különböznek az angyaloktól, mert a magasabb rendű pokolfajzatoknak ugyanúgy megvan a munkaköri leírása, ahogy az angyaloknak. Akad olyan démon, aki a szerelmeseket választja szét, betegséget okot, az asztrológiában segít, jövőt mond, gyógyít, szerencsét hoz, alkimista, győzelemre vezet, vagy háborút robbant ki.

A démonok mindenütt megtalálhatók, tehát például a négy elemben, a természetben, erdőben, vízben, tűzben, bárhol. Mivel természetfeletti lényekről beszélünk, ezért mondani sem kell, hogy földöntúli képességekkel rendelkeznek. Ahogy az angyaloknál, úgy a démonoknál is léteznek rangok. Vannak grófok, hercegek, királyok, márkik, és így tovább.

demon2Arra a kérdésre, hogy hogyan néznek ki, máris beugorhat a milliónyi filmes, könyves, művészi ábrázolás, ám a valóságban testetlen lényként írják le őket a legtöbben. Sokan beszélnek fekete, sötét árnyakról, ködfelhőkről, de ez nem jelenti azt, hogy a démonok nem tudnak testet ölteni.

Lehetnek állatok, vagy egy jóképű csábító, szép vagy torz ember, esetleg ocsmány, rettenetes figura. Előfordulhat, hogy szárnyuk van, de nem olyan szép, mint az angyaloké, hanem inkább a sárkányokéhoz hasonló. Emellett nőhet három fejük, és akár ki is nézhetnek egy sárkányként. Amennyiben egy erős démon találkozik egy gyenge akaratú emberrel, akkor egész egyszerűen megszállhatja a testét.

Némelyik démont csak az a vágy hajtja, hogy rosszat, gonoszat tegyen, míg mások a saját munkakörükben tevékenykednek, de olyan réteg is létezhet, amelyik a pokolban sínylődő embereket felügyeli, és gondoskodnak a nekik kijáró kínok napi mennyiségéről. A nagyobb démonoknak kisebb-nagyobb seregük van.

Biztos hallottunk már a kéjdémonokról, akik közül a női démonok a szukkubuszok, a férfi változat pedig az incubus. A kéjdémonok közösülnek az emberekkel, és ellopják a lelküket, tehát a démonok sem vágynak nagyon másra, mint az emberek, azaz hatalomra és szexre.

Némelyik démon azért igyekszik ártani is, mivel dolgozik benne az irigység, hiszen ők nem kaphatják meg azt, amit az emberek igen, ezért el kell lopniuk, ki kell csalniuk, vagy erőszakolniuk.

Érdekesség, hogy a démoni megszállást még a Vatikán is elismeri, ezért van egy csoportjuk, ami ördögűzőkből áll. Állításuk szerint, napjainkban nagyon sok a megszállás. Igaz, ha ez így lenne, akkor nem lenne meglepő, hiszen napjainkban nagyon sok ember küzd önértékelési problémákkal, az erős démonok ezért a bőségzavarában szenvedhetnek, hogy kit húzzanak fel úgy, mint egy ruhát.

De természetesen senki sem örülne neki, ha valaki ruhának nézné a testét, úgyhogy védekeznünk kell a démonok ellen például erős akarattal, talizmánokkal, szertartásokkal, vallási, mágikus tárgyakkal. Ha megtörtént a baj, akkor hívni kell egy ördögűző papot!

ddemon3Nézzük, hogy milyen kapcsolatba kerülhetünk a démonokkal:

Démoni zaklatás: Démonnal van dolgunk, ha a környezetünkben állandóan furcsa hangokat, zajokat hallunk, az ajtók és ablakok maguktól nyílnak ki és csapódnak be, a mechanikus tárgyak maguktól kapcsolnak be, sötét, furcsa árnyakat látunk, folyton rémálmaink vannak, hideget és bűzt érzünk.

Démoni befolyásolás: Egyik napról a másikra olyan idegen és sötét gondolataink támadnak, amik eddig nem voltak jellemzőek ránk. Ezeket a démonok ültették el bennünk. Az is a démoni befolyásolásra utal, ha tőlünk teljesen szokatlan dolgokat teszünk.

Fizikai betegség: Démon is lehet az oka a hosszan tartó, komoly szervi bajoknak.

Önvád, keserűség, pesszimizmus, öngyilkosság gondolata-hajlama, depresszió, tartós rossz kedély: Ha nem önértékelési, pszichológiai gondokkal küszködünk, akkor lehet, hogy egy démon szállt ránk. Ugyanerre utal az erkölcstelenség, színtiszta gonoszság, állatias megnyilvánulások.

Függőség: Elsősorban a káros szenvedélyek, ha nincs pszichológiai panaszunk.

Mindezek után a démonok még mindig nem tűnnek olyan vonzónak, hogy velük akarjunk dolgozni, amikor ott vannak a rendes angyalok, akik nem akarják ellopni az életünket, ám ennek ellenére vannak, akik inkább a démonokkal kooperálnak.

Akik így tesznek, azok hisznek benne, hogy vannak jó démonok, akik megérdemlik, hogy foglalkozzon velük a mágus, ám ilyesmit inkább az amatőr, kíváncsiskodó emberek csinálnak, amiből meg is lesz a baj, mert a démonok kihasználják, ha érzik, hogy a megidézőjük gyenge fizikailag vagy szellemileg, nem elég nagy tudású, beavatott, nem elég erős a hitében és akaratában.

Ebből következik, hogy démontól csak az kérjen segítséget, akinek erős a lelke, a teste, nagy a tudása, vasakaratú, és képes parancsolni a pokolfajzatnak, mert lehet, hogy egy kenyérre kenhető démont sikerül találnia, de abban az esetben, ha egy gonosz nagy hatalmú démon válaszol a hívásra, akkor azt le kell győzni, uralkodni kell felette.

Azok, akik profik a démonidézésben, talizmánokkal, pecsétekkel, füstölőkkel, fémekkel, mágikus tárgyakkal, idéző formulákkal dolgoznak és védik meg magukat. Ha pedig sikerült szövetséget kötni egy démonnal, akkor az ember hatalmat, természetfeletti képességeket remélhet tőle.

wartlocVégezetül ismerjünk meg néhány jó démont:

Abigar: A segítségével megláthatjuk a jövőt, de katonai, harcászati, stratégiai tippeket is ad.

Abrinael: A Hold 24. házának a démona. A párkapcsolatokra gyakorol pozitív hatást, támogatja a házastársi hűséget, termékenységet, állatok szaporodását, és szerencsét is ad.

Clauneck: Elvezet az elrejtett kincshez, nagyobb pénzösszeghez juttat.

Eistibus: A jóslásban, jövendölésben, kártyavetésben, tenyérolvasásban és asztrológiában segít.

Kanedama: Ő a pénz démona.

Marnes: Tökéletes megismerést, érzékfeletti érzékelést, szellemi látás képességét adja.

Sisera: Bárkiben vágyat és szerelmet ébreszt.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com