A Down-szindrómás pár babát szeretne, a szüleik szerint viszont nem érettek rá

Egy Down-szindrómás ausztrál szerelmespár saját életre vágyik és közös gyermeket szeretne.


A 24 éves Michael és 20 éves Taylor szülei azonban ellenzik mindezt, szerintük a fiatalok nem érettek a babához, sőt talán még az önálló élethez sem.

7867740-3x2-940x627

Így most a fiatal pár szülei közösen próbálják meggyőzni gyermekeiket, hogy ne akarjanak családot alapítani.

A helyzet kissé bizarr, hiszen pár éve még mind a kettőjük szülei boldogan támogatták a kapcsolatukat.

A Down-szindrómás pár két éve jár együtt, tavaly pedig el is jegyezték egymást. A fiatalok azt mondják, ők késznek érzik magukat arra, hogy gyereket vállaljanak, akkor is, ha ezzel szembe kerülnek szüleik akaratával.

Michael Cox és Taylor Anderton hat éve ismerkedtek meg egy úszótáborban. A kapcsolatuk négy év után fordult komolyabbra.

Tavaly pedig már az eljegyzést is megtartották, amelybe mind a két család örömmel belement.

7844144-3x2-940x627

„Nagy boldogság ez mindkét családnak” – mondta akkor Taylor édesanyja az ABC csatornának. Catherine Musk azonban arról is beszélt, hogy szerinte a lánya még nem áll készen arra, hogy önálló élete legyen.

„Mindennél jobban szeretném, hogy boldog és független életet éljen, de ehhez még időre van szüksége.” Kis idő múlva a Down-szindrómás pár szülei arra jöttek rá, hogy az eljegyzés talán még túl korai volt gyermekeik részéről.

„Mindkettőjüknek segítségre van szüksége a napi ügyek intézéséhez, így az önálló életük komoly szervezést igényel majd.” – mondta Taylor anyja.

Az asszonynak végül sikerült meggyőznie a lányát, hogy halassza el az esküvőjét 5 évvel, hogy fel tudjanak készülni az új életre.

7885684-1x1-340x340



A fiatalok a szüleik kérésére elhalasztották az esküvőt, azonban minden álmuk, hogy családjuk legyen és ebben nem akarnak várni.

„Négy gyermeket szeretnénk” – mondja Michael az ABC Newsnak, aki a legjobban három lánnyal és egy fiúval lenne boldog.

„A gyerekvállalás egyáltalán nem olyan ördöngösség. Tudom, vannak, akik szerint egy gyerek kemény munka, lemondás, de szerintem nem. Egy gyermek nevelése nem a munkáról, hanem a szeretetről és a gondoskodásról szól” – mondta Taylor, aki annyira szeretne anya lenni, hogy kész szembemenni a szülei akaratával is.

A szerelmesek szülei azonban teljesen más véleményen vannak.

„Nem hiszem, hogy valaha készen állnak majd” -közölte Michael apja, Simon. Szerinte nagyon nehéz lenne a közös gyereküknek felnőni két Down-szindrómás szülő mellett.

„Nem lesz munkájuk, nem tudnak autót vezetni, vagy a leckében segíteni. Egész életükben mások segítségére szorulnak majd, és lássuk be, mi sem élünk örökké” – közölte, a férfi, aki attól tart, hogy inkább a nagyszülőknek kell majd nevelniük a fiatal pár születendő gyerekeit.

7428456-3x2-700x467

A lány szülei is hasonlóképpen vélekednek, ezért a két család segítséget kért egy családterapeutától.

Az ügy azonban nyilvánosságot kapott, amelyben a fogyatékkal élők jogaiért harcoló szervezetek is szót kaptak.

Szerintük nem a szülők joga eldönteni, hogy készen állnak-e a családalapításra a fiatalok, hanem a szerelmeseké.

7428474-3x2-700x467

„Az ő testük, az ő döntésük” – foglalta össze röviden a tényállást Michelle O’Flynn ügyvédnő.

A nő szerint az egyetlen lehetőség, ha a szülők kérvényt nyújtanak be, hogy gyerekeiket művi úton tegyék meddővé. Azonban ezt az ausztrál bíróság feltehetően elutasítaná, azon az alapon, hogy Michael és Taylor képesek felelős döntéseket hozni a saját életükről.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com