A hétfői zuglói késelés mindhárom gyanúsítottja feladta magát

Péntekig feladta magát a rendőrségen az a három férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn életveszélyes sérüléseket okoztak egy embernek az Ötvenhatosok terén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.A közleményben az áll: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Zsolt hétfő délután az Ötvenhatosok terén késsel hátba szúrt egy férfit, akit közben M. István és O. Alejandro viperával és boxerrel ütlegelt. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A 38 éves M. István kedden önként feladta magát, gyanúsítotti kihallgatása után a bíróság elrendelte házi őrizetét. A 37 éves B. Zsolt és a 22 éves O. Alejandro csütörtök délután adta fel magát. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A BRFK B. Zsolt ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt, M. István és O. Alejandro ellen garázdaság miatt folytat nyomozást.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com