A Jobbik lépéseket vár a Kék Bálna csoport ellen

Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Oroszországból indult hullámnak Romániában, Ukrajnában és Lengyelországban is voltak halálos áldozatai, szerinte Magyarországon is fel kell mérni a veszély mértékét.

Fontosnak nevezte, hogy a titkosszolgálat beszámoljon a helyzetről, ezt párttársa, Mirkóczki Ádám a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén kezdeményezi. A csoport elleni küzdelem részeként említette az internetes tartalomblokkolást, továbbá azt, hogy az elkövetők ellen a legnagyobb szigorral lépjenek fel. Egy esetleges Btk.-módosításhoz minden támogatást megadnak - közölte a jobbikos politikus.



Farkas Gergely szerint az "őrült játék" társadalmi hátterében az elidegenedés áll, az instabil fiatalokat használja ki a Kék Bálna nevű beteges kezdeményezés. Azt javasolta, hogy a veronai buszbalesethez hasonlóan erről a témáról is beszélgessenek a tanárok a diákokkal. Mint mondta, azt is szeretné, ha a készülő nemzeti alaptantervben hangsúlyos szerepet kapna a tudatos internethasználat, s ezáltal a diákok kritikusan viszonyulnának a tartalmakhoz. A frakcióvezető-helyettes azt is szorgalmazta, hogy jusson több forrás az iskolapszichológusokra, a szülőket pedig arra kérte, hogy kiemelten foglalkozzanak gyermekeikkel. Megjegyezte, a fiataloknak is van felelősségük, fontos, hogy észleljék barátaikon, osztálytársukon, ha valami nincs rendben.



A jobbikos politikus azt is mondta, nem pánikot szeretnének kelteni, hanem reális képet akarnak kapni a helyzetről. Sajtóhírek szerint a Kék Bálna nevű internetes csoport különféle kihívásokra buzdítja az általa elért fiatalokat, az utolsó "próba" pedig az öngyilkosság.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com