A kölni imám szerint a nők tehetnek arról, hogy szexuálisan zaklatták őket 18+

Megdöbbentő kijelentést tett a kölni szalafista imám, aki szerint a szilveszterkor megtámadott nők tehetnek arról, hogy zaklatták őket.


Sami Abu Yusuf ezt azzal indokolta, hogy kihívóan öltözködtek és sok parfüm volt rajtuk.

image

A kölni Tauhid mecset szalafista imámja az áldozatokat hibáztatja az őket ért szilveszteri zaklatások miatt –számolt be róla a Daily Mail.

Az imám egy orosz tévének nyilatkozva beszélt arról, hogy a megtámadott nők a felelősek azért, hogy molesztálták őket, mert az öltözetük túl lenge volt és parfümöt használtak. Az ultrakonzervatív szunnita imám szerint ezzel a viselkedéssel csak olajat öntöttek a tűzre.

image (1)

Mint ismeretes a kölni főpályaudvarnál szilveszterkor több száz de inkább ezer arab bevándorló gyűlt össze, köztük sok menekült, akik tömegesen kezdték el molesztálni az arra járó nőket.

Hármat megerőszakoltak és a nagy részüket ki is rabolták. Eddig a kölni rendőrség 521 szexuális támadással kapcsolatos bejelentést kapott, az összes bejelentés száma pedig már 809.

web650

A kölni rendőrség eddig 21 ember ellen indított eljárást, akik észak-afrikai bevándorlók. Az elkövetők egy része menedékkérőként ment Németországba.

Forrás: hvg

Hozzászólások

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Sansa Stark halálát kívánja Sophie Turner

Sansa Stark halálát kívánja Sophie Turner

Színészek, akik külön kérték, hogy öljék meg a karakterüket.

Csodát tesz Szent Januarius vére

Csodát tesz Szent Januarius vére

A világ hét legbizarrabb szent ereklyéje.

Holttestet találtak a hotelszobákban

Holttestet találtak a hotelszobákban

Öt borzalmas eset, amikor a gyilkosok szállodában öltek.

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

Nem sikerült megmentetni a fővárosi állatkert utolsó koaláját.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Az életét tette kockára Lee De Paauw, aki meg akart hódítani egy nála 6 évvel idősebb nőt.

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Öt horrorfilm, ami ájulást, rosszullétet okozott.

http://ujhazak.com