A lengyel titkosszolgálat 200 terroristagyanús embert tart megfigyelés alatt

Mintegy kétszáz embert tart megfigyelés alatt a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel együttműködő potenciális terroristaként, közülük a legnagyobb csoportot az egykori csecsen menekültek képezik – közölte a TVN24 lengyel hírtelevízió kedden.

A csatorna az ABW-nak arra a jelentésére hivatkozik, amelyet a hivatal főnöke, Jacek Gawryszewski múlt héten terjesztett a lengyel parlament biztonsági bizottsága elé.

0002DCYLBN9E94RH-C116-F4

A TVN24 szerint a két csecsen háború idején, főleg az ezredfordulón a Lengyelországba menekült csecsenek egy része ma Szíriában és Irakban harcol a dzsihadisták oldalán, miközben nem szakították meg lengyelországi kapcsolataikat.

A csecseneken kívül a lengyel titkosszolgálat egy kisebb, 5-10 fős lengyel csoportot is megfigyelés alatt tart, amelynek tagjai nyugat-európai államokba, Németországba, Norvégiába vagy Franciaországba kivándorolva muzulmán hitre tértek, kapcsolatba léptek az Iszlám Állam sejtjeivel, majd Szíriába utaztak.

Az ABW figyelme azokra a lengyel nőkre is kiterjed, akik internet segítségével - közösségi oldalak, internetes társkeresők révén - létesítenek kapcsolatokat a Közel-Keleten. Ottani partnereik ilyen módon "lelkes együttműködőkre” tesznek szert a TVN24 szerint.

A TVN24 keddi kommentárja szerint a kétszáz terroristagyanús lengyelországi ember nem tűnik túl soknak, ha összevetjük azzal, hogy például Franciaországból mintegy 7 ezren, Németországból pedig megközelítőleg ezren csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

A csatorna szerint azonban nem szabad alábecsülni a lengyelországi csoportot sem, mivel az növekvő tendenciát jelez: néhány évvel ezelőtt a lengyel titkosszolgálat még csak körülbelül 20 embert figyelt meg lehetséges terroristaként.

MTI

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com