A pápa lemondását kérik

A félelem megvan a bíborosokban, mert ha Ferenc pápa tovább folytatja reformjait, előfordulhat, hogy az egyházban egy óriási szakadás állhat be.

”Szerintük katasztrofálisabb lenne, mint az 500 évvel ezelőtti reformáció által okozott szakadás.” - tudósít a The Times napilap.



A lap az olasz katolikus újságíró és Vatikán-szakértő, Antonio Socci munkájának tanulmányozására alapozta publikálását. A Ferenc pápára szavazó bíborosok jelentős része rendkívül nyugtalan. Most az erkölcsi rábeszélést fontolgatják, hogy a pápát rá tudják beszélni a nyugalomba vonulásra.

Antonio Socci azt szeretné, ha helyére Pietro Parolin bíboros kerülne, aki jelenleg a Vatikán államtitkára. Más vatikáni szakértők szerint nem lehetséges, hogy a hierarchia tagjai a pápát jelentős nyomás és befolyás alá tudnák helyezni. Akik a pápát ismerik, nagyon jól tudják, hogy a próbálkozás haszontalan lenne.



A világi embereknek be kell látni, hogy Ferenc pápa más, mint az eddig ismert pápa. Túlzottan belefolyik Európa politikájába, a migrációba, sőt a földönkívüliekről alkotott véleménye elég bizarrnak tűnik. Nem csoda hát, hogy a bíborosok aggódnak, hogy soha nem látott szakadás alakulhat ki a katolikus egyházban. Továbbá a világra is. Politikai, illetve migrációs kérdésekben. A pápa jelenlegi befolyása mindezekre jelentősen kihat, amely destruktív jellegű. 

Egyes elemek szerint a pápáról terjedő lemondatási kísérlet nem más, mint pletyka.

Forrás: bonumtv.hu


Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com