A repülőgépen robbant fel a drog a férfi hasában

61 darab kis zacskó kábítószert nyelt le Colmi Smith, aki miatt kényszerleszállást hajtott végre a járat.holding-abdomenA kábítószercsempészek bevett gyakorlata, hogy az anyagot zacskókba töltik, amit aztán a futárok lenyelnek. Ennek rengeteg veszélye van, hiszen meghalhat az illető, ha a zacskók közül akár egy is kiszakad. A 48 éves Colmi Smith vállalta a kockázatot, és lenyelt 61 kis zacskót. Ezekben összesen 239 gramm kokain volt, aminek a piaci értéke 40 ezer font.

A drogcsempész sikeresen felült a repülőgépre, amivel el akart jutni az úti céljához. A gép felszállása után, hirtelen gyomorfájdalmak törtek a férfira. Smith odahívta magához a légiutas-kísérőt, hogy az segítsen rajta, de mire a személyzet tagja megérkezett, addigra a férfi elvesztette az eszméletét.

A járat azonnal kényszerleszállást hajtott végre a Bermuda Nemzetközi Repülőtéren, ahol már várták az orvosok a férfit, akinek a gyomrában felrobbant a drog. A csempészt kórházba szállították, ahol sikerült megmenteni az életét.

A hatóság megvárta, hogy Smith jobban érezze magát, és csak akkor idézték be a bíróságra illegális kábítószer birtoklás vádjával.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com