A szüzességét árulja a lány, hogy ne lakoltassák ki a szüleit

Sürgősen pénzre van szüksége Aleexandrának, aki legalább 300 millió forintnak megfelelő összeget szeretne az ártatlanságáért.Kétségbeesett lépésre szánta el magát Aleexandra, akinek a szüleit februárban kilakoltathatják. A 18 évesen lány szeretné megakadályozni, hogy a szülei az utcára kerüljenek, ezért úgy döntött, hogy a Tisztességtelen ajánlat című filmből vesz ötletet. Aleexandra 15 évesen látta az alkotást, amiben Demi Moore eladja magát egy éjszakára Robert Redfordnak.

Aleexandra emiatt döntött úgy, hogy az interneten fogja eladásra kínálni a szüzességét, amiért legalább 300 millió forintnak megfelelő összeget szeretne kapni. Mivel az idő sürgeti, ezért megszabta az aukció utolsó napját.

A fiatal lány egy interjúban elárulta, hogy a tervéről semmit sem tudnak a szülei. Hozzátette, hogy azért találta ki ezt a megoldást, mert más lányok is árulják magukat, ráadásul elég drágán, tehát ő miért ne tehetné ugyanezt?

Aleexandra arról is beszélt, hogy nem érdekli, hogy a győztes férfi hogyan fog kinézni, mert ő mindenképpen teljesíti, amit ajánlott, ugyanis csak üzletként tekint erre az egészre, és nem érzelmileg, valamint biztos benne, hogy egy pohár bor majd segíti az ellazulásban, és abban, hogy túl legyen rajta.

Habár Aleexandra magabiztosnak tűnik, mégis az interjúból kiderült, hogy sok vizsgálaton átesett, hogy bizonyíthassa a szüzességét, de az nem jutott az eszébe, hogy a nyertes férfi egészségi állapotáról kérdezzen.

Amikor ez kiderült, akkor a riporter az alábbi szerint reagált:

Mint apa, azt kell mondanom, hogy megőrültél. Nem gondoltál az egészségügyi és a biztonsági dolgokra. Mégis mit hittél?” A kérdésre egyszerű a válasz, ugyanis a lány csak a pénzre gondolt, amivel megmentheti a szüleit, még akkor is, ha ők erről nem tudnak, és nem is fognak rájönni, legalábbis Aleexandra ebben hisz. A lány elmondta, hogy nem fogja elárulni a szüleinek, hogy mit tett, mert az apja nagyon szigorú, és nem értene egyet vele.

Aleexandra egy online ügynökségnél jelentkezett be, ami a végösszeg 20 százalékát kapja. Az ügynökség azt tanácsolta, hogy Aleexandra utazzon el egyedül oda, ahol a nyertes fél él. Habár ez veszélyes, a lány mégsem fél, mert szerinte jó ember lesz az, akinek ennyi pénze van, tehát nem lesz semmi gond.

Aleexandra története rendesen megmozgatta a Facebookot, ahol sokan szégyenletesnek tartják azt, hogy a lány el akarja adni a szüzességét:„Milyen üzenetet küld ez a többi szép, ártatlan lánynak, akik azt tanulták, hogy tiszteljék saját magukat és a testüket?” – tette fel a kérdést az egyik hozzászóló.

Sokan arról írtak, hogy az, amit Aleexandra tesz, semmivel sem jobb a prostitúciónál, hiszen itt is arról van szó, hogy valaki pénzért árulja a testét. Mások úgy gondolják, hogy mindenki azt tesz a testével, amit akar. Olyan hozzászólás is akadt, amely arról szólt, hogy addig nem mondhatunk ítéletet másról, amíg nem ismerjük jól, mert soha nem tudhatjuk, hogy mi mit tennénk egy hasonló szituációban.

A Twitteren volt, aki azt kívánta, hogy bárcsak megnyerné a lottó ötöst Aleexandra, és akkor nem kellene ezt tennie. A hozzászólók legnagyobb része megértette a lány motivációját. Aleexandra mindenáron kitart a terve megvalósítása mellett, ami lehet, hogy rosszul fog végződni, de lehet, hogy jól.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com