A világ legkövérebb kisfiúja 10 évesen 192 kg

A kórosan elhízott 10 éves kisfiút Arya Permana-nak hívják és Indonéziában él.


Mint a világ legkövérebb gyermeke 192 kg-t nyom. Napi ötször étkezik. Az alábbi ételeket eszi meg: rizs, hal, marha, zöldség leves, szója pogácsa.

Már nem jár iskolába se, mert nem képes hosszú távok megtételére. Ezenfelül mindig éhes. Egy időben 2 felnőtt ételmennyiségét képes bekebelezni.

Arya Permana15

Mindig fáradt és állandóan légszomjra panaszkodik. Csak eszik és alszik, valamint órákat ül a fürdőkádban.

Rokayah, az édesanya, elmondta, hogy gyors ütemben nő a fia és nagyon aggódik az egészségéért. Azzal próbálja megállítani a súlygyarapodását, hogy kevesebb élelmet ad neki. Szeretné, hogy a fia a többi gyerekkel játszhasson és el tudjon járni tanulni.

Arya teljesen normális testsúllyal született: 3.2 kg-mal látta meg a napvilágot. Amikor elérte a 2 éves kort, a szokásostól eltérő sebességgel kezdett el hízni.
Néhány évvel később szembesültek a szülők a bajjal és belátták, hogy orvosi segítségre van szükség. Számos orvos megvizsgálta a fiút, de nem találtak nála semmi abnormálisat. Azonban a mezőgazdasággal foglalkozó család nem engedhette meg magának a drága kórházi ellátást, így inkább enni adnak fiúknak. Az nem kerül annyi pénzbe.

Remélik, egyszer normális életet élhet.

Arya Permana1

Arya Permana2

Arya Permana3

Arya Permana4

Arya Permana5

Arya Permana6

Arya Permana7

Arya Permana8

Arya Permana9

Arya Permana10

Arya Permana11

Arya Permana12

Arya Permana13

Arya Permana14

Arya Permana15

Arya Permana16

Arya Permana17

Arya Permana18

Arya Permana19

Arya Permana20

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com