Alois Irlmaier szerint Prága és Berlin el fog pusztulni

Nem Nostradamus és Baba Vanga az egyetlen, aki harmadik világháborúról kapott látomásokat. A prófétákra is igaz, hogy néhányan nagy népszerűséget kapnak, míg mások látomásaival alig foglalkoznak az emberek. Gondoljunk csak bele, hogy Nostadamus és Baba Vanga adott esztendőre szóló elképzelései minden esztendő elején megjelennek, de például Alois Irlmaier nevét valószínűleg csak nagyon kevesen hallották, pedig neki is nagyon sötét látomásai voltak a jövőre nézve.

Irlmaier 1894. június 8-án született, majd 1959. július 26-án halt meg. A férfi egy hétköznapi német kútásó és kubikos volt, aki szinte soha nem utazott el Freilassingból (Bajorországból), ahol az egész életét leélte.

Habár Irlmaier nem válogathatott a sok lehetőség között, mégis az égiek kárpótolták, ugyanis tisztánlátó képességgel ruházták fel. A férfi olyan jól élt a képességével, hogy a II. világháború után rengeteg német kereste fel azért, hogy Irlmaier segítsen nekik megtalálni az elveszett szeretteiket, családjukat.

Természetesen ellenségei is akadtak, akik boszorkánysággal vádolták, illetve mindent megtettek, hogy nevetségessé tegyék. Egyszer egy ilyen támadás miatt került a szövetségi bíróság elé, ahol Irlmaier azzal mentette meg magát, hogy a valóságnak megfelelően mondta el a számára teljesen ismeretlen bírónak, hogy mit viselt aznap a felesége és mit csinál a tárgyalással egy időben. A bíró azonnal felmentette a vádlottat.

Irlmaier neve azonban nem emiatt vált halhatatlanná, hanem azért, mert filmszerűen beszélt arról, hogy milyen jövőt látott a vízióiban. Ezeket a látomásokat a barátja, Conrad Adlmaier jegyezte le, majd könyvként kiadta, ám léteznek olyan jövendölések is, amelyeket Irlmaier egy harmadik illetőnek mesélt, de ezek nem szerepelnek Adlmaier kötetében. Íme Irlmaier néhány jóslata, amelyből kiderül, hogy nem csak Nostradamus és Baba Vanga látta borzalmasnak az emberiség jövőjét:

Irlmaier látomása szerint háború és forradalom tör ki a Közel-Keleten. A Földközi-tengeren a haditengerészeti erők ellenségként állnak egymással szemben. Irlmaier itt azt is látta, hogy egy „magas valaki” elbukik, mellette pedig egy véres tőr hever.

A harmadik világháború eljön, de nem tudom megmondani, hogy melyik évben.” Ezzel sajnos nem lettünk okosabbak. Irlmaier szerint ezt követően két férfi megöl egy magas rangú személyt. „Őket más emberek fizetik.”

A harmadik személy megölésével robban ki a háború. A próféta szerint az egyik ember egy kicsi fekete, míg a másik magas, világos hajú, a merénylet pedig a Balkánon következik be, de ebben Irlmaier nem volt teljesen biztos.

Irlmaier jövendöléseiből tulajdonképpen az derül ki, hogy a háború egész Európát berántja. A próféta Prágát, Svájcot, Szászországot és Németországot konkrétan megnevezte, ahogy azt is bizton állította, hogy olyan városok fognak elpusztulni, mint például Prága és Berlin.

Emellett Irlmaier ijesztő pontossággal részletezte a háború folyamatait, ahogy azt is, hogy hol és milyen események fognak bekövetkezni, mintha előre látta volna a sors egész forgatókönyvét. A látomásaiból az is kiderült, hogy a háború előtti év gazdaságilag kedvező lesz, ám amikor megölik ezt a bizonyos kulcsembert, akkor kezdődik a romlás.

Irlmaier itt megemlített három fontos számot. Látott két nyolcast és egy kilencest, ám azt nem tudta megmondani, hogy ezek milyen időpontok. Mindeközben a tisztánlátó szerint a „sárga sárkány” megszállja Alaszkát és Kanadát. Két menekülő csoportot is látott, akik a folyón kelnek át, de a harmadik elvész, mert körül veszi az ellenség, akikkel nem bír. Irlmaier szerint Münchennek, Dél-Bajorországnak és Ausztriának nem kell félnie. Mindez a jelen ismeretében nagyon úgy hangzik, mintha az illegális bevándorlást látta volna előre a próféta, aki egyébként több célzást tett a migrációra.

Valamilyen borzalmas sárga porra is figyelmeztettet Irlmaier, aki ezekkel a szavakkal írta le a látomását: „tiszta éjszaka lesz, amikor szórni kezdik. A tankok haladnak, de azok, akik a tankokat vezetik, teljesen feketévé változnak. Ahol leesik, ott minden meghal. Nem lesz fa, bokor, szarvasmarha, de fű sem. Minden elszárad, megfeketedik. Legyen bármi, ami érintkezik vele, az halott lesz, akár ember, akár állat, akár növény.”

Emellett Irlmaier azt is látta, hogy ezt a sárga port repülőgépek szállítják kis fekete dobozokban, amiket ő „sátán dobozoknak” nevezett, és a Fekete- valamint az Északi-tengeren fogják szórni. Lehet, hogy a próféta atombombára, vagy újfajta vegyi fegyverre hívta fel a figyelmet?

További rémes látomásai között szerepelt, hogy szökőár pusztítja el Angliát, és több tengerparti várost. London, New York és Róma pusztulását pontosan leírta. Olaszországban is borzalmas dolgok fognak történni Irlmaier szerint, aki azt látta, hogy a papokat megölik, a pápa elmenekül.

A „háború előtt eljön a nagy sötétség, ami 72 órán keresztül tart” jövendölés pedig úgy hangzik, mintha atomkatasztrófát jósolna, aminek az első három napja lesz a legkritikusabb. Ugyanebben az időben fellép egy „nagy ember”, aki Irlmaier szerint rövid időn belül véget fog vetni a háborúnak, ám azt nem mondta meg, hogy ki lesz ez a személy.

Ezt követően a próféta látta a hármas számot, de azt nem tudta, hogy ez három napot, évet, hónapot jelölt-e. A kereszténység feltámadását is megjósolta, elsősorban az oroszoknál, ahol „vörös tömeg sárga arcokkal keverve” (Kína megszállja Oroszországot?) eléneklik a Húsvéti dalt, miközben a fiatalok egy csoportja hinni kezd Istenben.

A pápa ezt követően visszatér, és a kölni dómban elénekli az első nagy Te Deum-ot, majd megkoronázza az osztrák, a bajor, és a magyar(!) királyt. Végül helyreáll a béke, ami éhínséggel kezdődik, de a föld ismét termő lesz, és elkezdődik a hosszú, boldog időszak, tehát legalább a boldog befejezést megkapjuk ennyi rémség után.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com