Amerikai muszlim professzor a keresztényeket vizelethez és széklethez hasonlította

Abu Ammaar Yasir Kazi a Memphis Rhodes College egyetem nagytiszteletű és elismert professzora. Egyben imám is és azt tanítja hallgatóinak, hogy nem baj, ha erőszakolnak, esetleg gyilkolnak hitetleneket.


A New York Times szerint a mellékállásban lévő imám az Amerikai Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb konzervatív muszlim imámja.

2

Az egyetemen hangoztatja azt is, hogy mi a jó és a rossz! Előadásain több ízben is hangoztatta, hogy a keresztények nem mások, mint székletek, illetve vizeletek.

A keresztényeket a leggonoszabb gonoszként tünteti fel még a hallgatók számára is.

Hallgatóit arra is inspirálja, hogy a diákoknak is be kell vállalni a dzsihád szerepét és a hitetlen kutyák ellen a harcot fel kell venni. Ezt addig kell tenni, amíg a keresztények át nem térnek a muszlim vallásra.

A professzor imám arra is felhívja a figyelmet, hogy a nők rabszolgává tétele kötelességük! Ez lehet szexuális rabszolga is.

Nem lehet azon csodálkozni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, hogy akár gyermekek is fegyvert ragadnak és azt használják is.

A Tanárt, illetve imámot az USA a Yale-n képezte ki, aki már hosszú évek sora óta terjeszti tanait! Gratulálunk Amerikai Egyesült Államok. Hihetetlen, hogy a kedves ember miként változik át fenevaddá.



Forrás: newsfoxes.com

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com