„Apám halála a bizonyíték, hogy az ördög is halandó” – áll a rendhagyó nekrológban

Egy texasi nő csupa negatív dolgot sorolt fel az elhunyt apjáról.A hagyomány szerint halottról jót, vagy semmit, ám a texasi Leslie Ray Charping családja úgy döntött, hogy nem fognak szépíteni a gyászjelentésben, hanem mindent leírnak, amit gondolnak a 74 évesen, rákban meghalt férfiról.

A nem mindennapi nekrológ így szólt:

Leslie életének nem volt különösebb célja. Nem járult hozzá a társadalom fejlődéséhez, a közösséget sem szolgálta.

Különösebb pozitív jellemvonása sem volt, hacsak nem tekintjük annak a csípős szarkazmusát, amivel a családját szórakoztatta, amikor józan volt. Főleg amiatt hiányozhatna, ami soha nem volt, szerető férj, apa és jó barát.”

Egy cikkből kiderült, hogy a család nem túlzott, mert Charping nem volt egy mintapolgár. A rengeteg kihágás között szerepelt például egy 1979-es testi sértés, amiért elítélték. 2008-ban forró folyadékkal öntötte le a feleségét, amiért szintén elővette a hatóság. 2009-ben életveszélyesen megfenyegette egy nőrokonát, amivel megszegte a távoltartási végzést.

A gyászjelentés így folytatódik:

Már fiatalon a rossz szülők mintaképévé vált, amiben nagy szerepe volt a mentális betegségének, alkaholizmusának, drogproblémáinak, nőügyeinek és goromba modorának. Maga után hagy két megkönnyebbült gyermeket, a fiát Leslie Roy Charping-ot és lányát Shiela Smith-t, hat unokáját, valamint számtalan áldozatot, ideértve az ex-feleségét, rokonait, barátait, szomszédait, orvosokat, nővéreket és mindenféle ismeretlen embereket. Leslie halálával bizonyítást nyert, hogy még az ördög is halandó. Leslie távozásával eljött a gyógyulás és biztonság ideje a környezete számára.” A nekrológ elterjedt az interneten, ezért Charping lánya jobbnak látta, ha ad némi magyarázatot a gyászjelentés egyedi stílusára:

Én fogalmaztam meg az apám nekrológját. Szerettem, hiszen az apám volt, és a halála akkor se lett volna nehezebb, ha jó szülő lett volna. Apám utálta a hazugokat, emiatt gondoltam, hogy értékelné az őszinte gyászjelentést.

Mindenkitől szeretnék bocsánatot kérni, akit az apám megbántott. Úgy éreztem, hogy sértő lett volna, ha olyan embernek írom le, aki soha nem volt. Reménykedem, hogy a nekrológ megírása segíteni fog nekünk a lezárásban, mert attól, hogy nem beszélünk családon belüli erőszakról, az attól még megtörtént.

Köszönöm a részvétnyilvánításokat, a megértést és az imákat. A szavaitok vigasz ezekben a nehéz időkben. Örülök, hogy vannak, akik nem értik, hogy hogyan írhattam ezt, mert ezek szerint nekik jó szüleik voltak. Becsüljétek meg őket!

Habár sokra értékelem az aggodalmatokat, mégis annak nagyobb hasznát vettük volna akkor, amikor még gyerekek voltunk. A kegyetlenkedőknek azt üzenem, hogy ugyanúgy viselkednek, mint az apám, és az ő nekrológjukat is szívesen megírom.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

Fóka rántotta be a gyanútlan kislányt a tengerbe - videó

A megtámadott kislány a közeljövőben biztos másképp néz majd a fókákra.

Meghalt a Kentucky Kölyök

Meghalt a Kentucky Kölyök

Újabb tragédia rázta meg a motorsport világát.

Harvardig juttatta sérülten született fiát a kitartó édesanya

Harvardig juttatta sérülten született fiát a kitartó édesanya

Az édesanya hitt abban, hogy az ő fia igenis mindenre képes.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Ferencvárosban egy lakásában rosszul lett férfit két rendőrnő hozta vissza az életbe.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

http://ujhazak.com