• -14 ℃ / -6 ℃

Az anyuka szexszel, fűvel, alkohollal teli bulit szervezett a 16 éves lányának

Bírósági tárgyalás lett a születésnapi vadulás vége.Rachel LenhardtA legtöbb szülő szigorú feltételeket szab, ha megengedi a 16 éves gyermekének, hogy születésnapi partit rendezzen. Esetükben a tiltólistát valószínűleg pont az a három dolog vezeti, amit Rachel Lenhardt megengedett a lányának, azaz a szex, alkohol és kábítószer.

A 35 éves anyuka azonban nemcsak, hogy megengedte a lányának, hogy áthívja a barátait, hanem még alkohollal és fűvel is megkínálta a kamaszokat, majd az egész buli meztelen Twisterezéssel folytatódott.

A botrányos parti közben Lenhardt szexelt egy 18 éves fiúval, majd különböző szexuális játékszereket dugdosott magába mindezt a nappali közepén, a gyerekek szeme láttára. Mindezek után a jacuzziban folyatódott a vad éjszaka.

Hajnali fél 4-kor Lenhardt már arra ébredt, hogy a lánya barátja megpróbálja megerőszakolni. Amikor a nő ezt elmondta a lányának, akkor ő csak annyit mondott, hogy a 16 éves fiú azért próbálkozott a nőnél, mert nála nem ért célt, ugyanis a 25 centis szerszáma túl nagy volt.

A botrányos történet akkor látott napvilágot, amikor Lenhardt az Anonim Alkoholisták gyűlésen elmesélte a mentorának, hogy mi történt. A nőnek most a bírósággal kell szembenéznie, ugyanis fiatalok itatása és droggal kínálása miatt vádat emeltek ellene. A szexet azért úszhatta meg, mert Georgia államban 16 év felett ez legális.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

Embertelenek a körmendi táborban élő menekültek körülményei

Embertelenek a körmendi táborban élő menekültek körülményei

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szóvivője bírálta a körmendi táborban lévő állapotokat.

Nem viselhetnének a nők nyilvánosan burkát Ausztráliában

Nem viselhetnének a nők nyilvánosan burkát Ausztráliában

Nyugat-Ausztrália miniszterelnöke szigorítaná a burka viselését.

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Trabantban él 3 éve egy idős asszony Veszprémben - videó

Trabantban él 3 éve egy idős asszony Veszprémben - videó

Veszprémben a Csatár-hegyen él az idős nő egy Trabant vázában.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

Az anyuka szentül hiszi, hogy a halott lánya jelent meg fia szelfijén (Kép)

Az anyuka szentül hiszi, hogy a halott lánya jelent meg fia szelfijén (Kép)

Baleset következtében vesztette el a gyermekét Patricia Winchester, aki azóta is érzi Adrianna jelenlétét.

Belehalt a beteg, akivel műtét közben szelfiztek az orvosok

Belehalt a beteg, akivel műtét közben szelfiztek az orvosok

Vádat emeltek több orvos ellen, mert műtét közben szelfiztek a beteggel, aki később meghalt.

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Európában vajon szárazföldi háborúra készülnek?

Németországból Lengyelországba 3500 amerikai katonát utaztattak.

Ciklus bulit rendeztek a szülei a nagylánnyá vált Brooke-nak

Ciklus bulit rendeztek a szülei a nagylánnyá vált Brooke-nak

Az internetezők odavoltak egy anyuka ötletéért, aki nagylánybulit rendezett 12 éves gyerekének.

http://ujhazak.com