Az ukrán főügyész hazaárulással gyanúsította meg Janukovics exelnököt

Egy kijevi kerületi bíróság hétfőn videokonferencia révén hallgatta meg tanúként Janukovicsot öt volt rohamrendőr elleni perben, akiket azzal vádolnak, hogy 2014 februárjában részt vettek tüntetők megölésében.

Az exállamfő a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu egyik bírósági tárgyalóterméből tanúskodott, az ukrán főügyész pedig kihasználta az alkalmat, hogy tudassa vele: hazaárulással gyanúsítják. Lucenko kijelentette, hogy mivel Janukovics külföldön tartózkodik, rejtőzködik az ukrán igazságszolgáltatás elől, szóban kell közölnie vele, hogy mivel gyanúsítja a főügyészség.



A Lucenko által ismertetett gyanú szerint Janukovics Oroszországban tartózkodva elárulta a hazáját, megsértette az ukrán alkotmányt, együttműködött Moszkvával Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megsértésében, határai megváltoztatásában, írásos nyilatkozatban kérte továbbá Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vesse be az orosz hadsereget Ukrajna területén - jelentette ki a főügyész.

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com