Barátja csókjától halt meg a 20 éves szépséges lány

Egy fiatal lány édesanyja 4 év után mesélte el milyen tragédia történt gyermekével. A 20 éves Myriam Ducre-Lemay szerelme csókjába halt bele, aki előtte mogyoróvajat evett.


A lány édesanyja, Micheline Ducre  csak ennyi év elteltével tud beszélni a történtekről, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mások ne járjanak így. Főleg az allergiával élőknek és szüleiknek kell arra odafigyelni, hogy ne kerüljenek veszélybe.

969016_238991

A montreali Myriam halála előtt pár héttel ismerte meg szerelmét. Aznap egy buli után először maradt a fiúnál éjszakára. A tragédia abból következett be, hogy a barátja lefekvés előtt mogyoróvajas szendvicset evett.

A fiú sajnos nem tudott lány rendkívül súlyos mogyoróallergiájáról, és lefekvéskor egy csókot adott neki. Myriam viszont ettől súlyos allergiás rohamot kapott, de sajnos nem volt nála az epipenes injekció, ami ilyenkor megmenthette volna.

A fiú azonnal hívta a mentőket, akik rögtön kórházba vitték Myriamat. Azonban hiába küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni.

969025_238991-1

A történtekkel kapcsolatban egy orvos azt mondta, hogy az ételben illetve ebben az esetben a mogyoróban lévő allergén anyagok még órákkal később is a nyálban maradnak.

Ezért nem kizárt az esélye a hasonló tragédiáknak. Myriam édesanyja szerint nagyon fontos, hogy a szülők a legváratlanabb helyzetekre is felhívják allergiás gyerekük figyelmét.

3512F8CD00000578-0-image-a-34_1465439990586

Ha a lány beszélt volna szerelmének az allergiájáról vagy pedig nála lett volna a tollszerű, adrenalint tartalmazó injekció, még ma is életben lenne.

Így a fiúnak azóta is azzal a szörnyű tudattal kell élnie, hogy ő okozta szerelme halálát.

3512F8B200000578-0-image-a-32_1465439977466

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com