Baromfi Termék Tanács: a kacsa- és libahús hiánya csak fokozatosan szűnhet meg

Csorbai Attila elmondta: a járvány megszűnését követően legalább 49 nap szükséges a pecsenyekacsa előállításához, a hízott kacsához és libához 3-3,5 hónap, míg a húsliba (zabos liba) 100 nap elteltével lesz feldolgozható.

Hozzátette: a madárinfluenza miatt törzsállományokat is le kellett ölni, ezért nincs elegendő a napos állat, amit hizlalni lehetne. Az állatok leölése miatt mintegy 3 milliárd forint kár érte az ágazatot. A teljes kárt csak a járvány "lecsengése" után lehet majd felmérni - fejtette ki.



A vízi szárnyasok húsának importjára gyakorlatilag nincs esély, mivel más termelő országokban is jelentősek a károk, példaként Bulgáriát említette a BTT elnöke, ahol szintén jelentős számú vízi szárnyast öltek le a madárinfluenza miatt. Magyarországon a baromfihús fogyasztás mintegy 10 százalékát adják a vízi szárnyasok - közölte Csorbai Attila. A készítményeket is beleszámítva Magyarországon az átlagos baromfihús-fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com