Belehalt az 5 éves kislány abba, hogy náthának nézték a ritka betegségét

Egy 5 éves kislány azért halt meg, mert az orvosok túl későn vették észre a ritka betegségét.


Náthának nézték a kis Elizabeth tüneteit, pedig egy súlyosabb betegség állt a háttérben.

elizabeth2

Az anyuka szerint a kislány aznap reggel fejfájással és náthaszerű tünetekkel kelt fel. Mivel az anyuka azt hitte, hogy náthás, gondolta majd egy-két nap alatt kifekszi a betegséget. Soha nem gondolta, hogy tragédia fog történni.

image

A kislány állapota azonban estig folyamatosan romlott másnap pedig összeomlott a szervezete.

Natalia azonnal rohant vele a kórházba, ahol mesterséges kómába helyezték, hogy megvizsgálhassák mi a baja. Az anya szerint napokat kellett várni, mire kiderült a diagnózis.

30F663F000000578-0-image-a-2_1454847249710

A kislánynak egy nagyon ritka autoimmun betegsége ún. Hemofagocitotikus limfohistiocitózisa van, ami a vírusfertőzés miatt sajnos aktivizálódott a testében és néhány nap alatt szeptikus sokkot okozott.

A kislány szervei egymás után álltak le, az anyuka szerint miután kórházba került 18 napig volt mesterséges kómában.

elizabeth-e1454947001638

„Az orvosok minden módon igyekeztek őt megmenteni, de nem jártak sikerrel. Kicsit több mint két héttel a kórházba kerülése után meghalt”-mondta el a megtörten.

30F665CF00000578-0-image-a-3_1454847284212

Natalia nem mindennapi döntés hozott, hogy felhívja a figyelmet a ritka betegségre. Elhatározta, hogy körbesétálja Nagy-Britannia partjait.

Azért választotta ezt a módot, mert a kislány legjobban a tengerparton szeretett sétálni.

30F6646300000578-0-image-a-1_1454847238257

A 41 éves anyuka február 14-én indul majd útnak és tervei szerint december 10-ére (Elizabeth halálának első évfordulójára) ér körbe a szigetországon.

30F663B500000578-0-image-m-10_1454847437443



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com