Betörte a dada a baba fejét, mert nem akart aludni– videó 18+

A megrázó felvételen azt látni, hogy a dada földhöz vágja és betöri az egyik 9 hónapos kislány fejét. A gyerek bűne mindössze annyi volt, hogy nem akart aludni, mint a többiek.

A brutális eset a nyugat-indiai Khargar város bölcsődéjében történt. A baba koponyatörést és belső vérzést szenvedett, mert a dadus nagy erővel ütötte a fejét, és többször a földhöz vágta a szerencsétlen picit.
 
A 9 hónapos Ritisha Sinhának az volt az első napja a bölcsiben. Mikor az anyukája, Ruchita elment érte és megölelte, észrevette, hogy zúzódások vannak a baba arcán. Az anya dühösen számon kérte a dolgozókat, akik azt mondták, hogy a kicsi megütötte magát egy játékkal.

"Hazavittük, de otthon is sírt folyamatosan, és nem volt hajlandó enni sem" – mondta el az édesapa, Rajat. A szülők azután alaposabban megnézték a babát és egyre több zúzódást találtak a hátán és a füle mögött. A kis Rishita estére belázasodott és hányni kezdett.
A szülők rögtön orvoshoz vitték, ahol a babát CT-re küldték. Ekkor derült ki, hogy kisebb törést szenvedett a koponya hátsó részén, ami miatt belső vérzést alakult ki. Az orvosok azt is közölték, hogy a sérülést egy brutális támadás okozta.

A felháborodott szülők visszamentek a bölcsődébe és követelték a biztonsági kamera felvételeit. A tulajdonos, Priyanka Nikam azonban nem akarta átadni, ezért a szülők elmentek a rendőrségre és feljelentést tettek. A vezető végül a rendőröknek adta át a felvételeket és a szülők ezután látták meg, milyen borzalmat művelt a dada a kislányukkal.
"Nem hittünk a szemünknek, miközben néztük a felvételet" – mondta sírva az anyuka.

A rendőrség a gondozót és a tulajdonost is őrizetbe vette, de a vezető azóta már szabadlábon van.
Mivel az eset nyilvánosságra került, feldühödött szülők rohanták meg a bölcsődét, majd megrongálták az épületét.

A videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk annak megrázó tartalma miatt!




Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com