Bizarr dolgot fedett fel a vietnámi ikrek DNS-tesztje

Bizarr dologra derült fény egy vietnami kétpetéjű ikerpár esetében, akiket azért vittek el genetikushoz, mert azt hitték egyiküket elcserélték a kórházban.


A két kisfiú ugyanis egyáltalán nem hasonlított egymásra, a szülők pedig biztosan akarták tudni, hogy nem történt-e tévedés a szülés során.

Ezért Hanoi Genetikai Elemzőközpontba vitték a gyerekeket, ahol DNS-tesztet végeztek a babákon, amelynek meglepő eredménye lett. Kiderült, hogy az ikerpárnak csak az édesanyja közös, a két kisfiú más-más apától fogant- számolt be róla a Vietnam News.

_88650682_babyfeet

A 34 éves férj addig teljesen azt hitte, hogy a mind a két babának ő a vér szerinti apja. Mikor kiderült az igazság szinte sokkot kapott. Azt nem tudni, hogy válás lesz-e a dologból, egyelőre keresik a helyzet megfelelő megoldását.

Az orvosok előtt nem ismeretlen a jelenség, ha egy ikerpár két külön apától fogan. Vietnámban azonban ez az első eset.

A vietnami hírügynökségek arról számoltak be, hogy a két kétéves feltűnően különbözik egymástól. Az egyiküknek vastag szálú, hullámos haja van, a másiknak pedig vékony és egyenes.

twins

Múlt évben az USA-ban derült ki egy hasonló eset, amikor egy férfit arra kötelezett a bíróság, hogy tartásdíjat fizessen az ikerlányai után. Ő azonban DNS-tesztet csináltatott és kiderült, hogy csak az egyik kislány az övé.

"A női petesejt élettartama 12-48 óra, míg a spermium 7-10 napig életképes. Így tehát körülbelül egy hetes időszak áll nyitva a petesejt megtermékenyülésére, két petesejt pedig két különböző szexuális aktus alatt is megtermékenyülhet" – mondta Keith Eddleman szülész főorvos.

Forrás: faktor

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com