Drónok szállítják a drogot

A mexikói drogkartellek úgy módszert találtak ki a mulák helyett.dronKatonai célokra fejlesztették ki a drónokat, amik alacsonyan és jól irányíthatóan repülnek be kisebb távolságokat. Mexikóban azonban nem rendeltetésszerűen akarják használni ezeket a találmányokat.

A jelentések szerint, a drogkartellek vezetői rájöttek, hogy a drónok képesek berepülni azt a távolságot amelyet Mexikó és az Egyesült Államok déli határvidéke jelent, tehát le tudják szállítani a kábítószert, amit eddig mulák vittek át a határon, sokszor a gyomrukban. A mulák azonban gyakran nem jutnak el a céljukhoz, a drónok viszont sikeresebbek, hiszen nehezebb elkapni azokat.

Alejandro Hope, a mexikói biztonsági szolgálat magas rangú tisztje elmondta, hogy információja van arról, hogy megtörténtek az első próbarepülések, amik tökéletesen sikerültek. Ezen felbuzdulva, a drogkartellek már megbízták a drónfejlesztőket, hogy olyan szerkezeteket alkossanak, amelyek észrevétlenül közlekedhetnek a két ország határvidékén.

Amennyiben a kartellek elkezdik használni a drónokat, akkor a hatóságok dolga nagyon megnehezül, hiszen egy muláktól megtudhatták, hogy melyik kartell szállítója, egy drón esetében viszont nehéz követni, hogy kinek a tulajdona.

A drónokat ugyanis olyan könnyű irányítani, hogy elég ahhoz egy telefon, vagy iPad. A repülő eszközöket pedig csak annyiban kell átalakítani, hogy egy GPS segítségével a betárolt adatoknak megfelelő helyre érkezzen.

Az egyszerű drónok már 400 dollárért megvásárolhatóak az USA-ban, és az átalakítás sem túl költséges a kartelleknek, akiknek azért is megéri az új technika, mert Mexikóban eddig egyetlen ,,drónelhárító” drónt működtetnek. A határvidéken, tehát szabadon elindulhatnak a drónmulák.

(Forrás: latimoport.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com