Duchenne, egy fényképező orvos kísérletei az elmebetegekkel 18+

A fényképezés feltalálása után az elkövetkezendő évtizedekben divatba jöttek a fotózások minden területen. Legyen az aktfotó, vagy akár halottakról szóló fotó.


Nagy szenzációnak számított a fotografálás kezdetén a különféle témákban a felvételek készítése. Szenzáció, vagy botrány, inkább szánalmas és magalázónak tartott felvételek készültek. Mindez csupán megítélés kérdése.

e1

Egy orvos Douchenne de Boulogne 20 esztendős korában kezdte orvosi tanulmányait. Praktizálása során évek elteltével eredményeit publikálta, mely szerint az elektroterápia az emberi lét alapvető állapotait határozhatja meg. Legfőképpen, amikor valaki súlyos mentális problémákkal küzd. A fényképező orvos az arc elektrosokk módszert alkalmazta, amely kifejezésre juttathatja az emberi érzelmeket, amely visszajut az agyhoz és az elme gyógyult állapotba juthat.

Később kiderült, hogy az elképzelés alapjában halva született ötlet, hiszen később alkalmazták primitív, kezdetleges terápiában még az agy elektrosokkot is. Mai világunkban ezt már rég nem alkalmazzák, hanem inkább a szájon keresztüli gyógyszer adagolását juttatják el szegény elmebeteg emberek szervezetébe, amely önmagában is öngyilkosságot idézhet elő.

Azonban, ha visszakanyarodunk Douchenne világához, akkor ő nemcsak az arc elektrosokkot használta, hanem a páciensek fotózását is alkalmazta, ami abban az időben nagy szenzációnak számított.

A szerencsétlenül járt páciensei közül egy fiatal és egy idős hölgyről, egy jövendőbeli anatómusról, egy alkoholista munkásról és egy lelki fogyatékos cipészről készített képeket.

Az izmok stimulálását egy szobában lévő generátor biztosította.

"A fényt úgy irányítjuk, hogy az elektromos impulzussal előidézett ráncok a lehető legplasztikusabban érvényesüljenek. Egy asszisztensem nedves kollódiummal teszi érzékennyé a lemezt. Mielőtt a fényképezőgépbe kerülne, a kísérletet végző személy az asszisztens segítségével olyan testtartást keres, amely jól láthatóvá teszi anélkül, hogy a máris jól beállított kísérleti alanyt megzavarná. Egy előre megbeszélt jelre az asszisztens nyitja és zárja az objektívet. Végül a kísérlet vezetője maga vállalja a kidolgozást" – mondta Douchenne fotográf a felvételek fázisairól.

Az orvos 1852-be kezdett bele elmebeteg pácienseinek kezelésébe fényképes dokumentációkkal! A történészek véleményei szerint több helyen is dolgozott ezzel a módszerrel az orvos. Állítólag lakásában is berendezett fotó laboratóriumot.

e2

e3

Physician Makes Patient Laugh

e6

e7

e8

e9

e10

A fotók 1852-1862 között készültek!

Forrás: maimanohaz.blog.hu

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com