Előzetesben egy idős férfi bántalmazói

A közlemény szerint a három gyanúsított ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés, valamint csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt folytat nyomozást.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsítottak előzetes letartóztatását azzal indokolta, hogy az elkövetett bűncselekmények 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, ezért fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, valamint feltételezhető az is, hogy a gyanúsítottak újabb bűncselekményeket követnének el.



A végzés a felnőtt gyanúsított esetében jogerőre emelkedett, míg az egyik fiatalkorú gyanúsított és a fiatalkorú gyanúsítottak védői fellebbeztek.

A törvényszék tájékoztatása szerint alapos a gyanú, hogy a három gyanúsított hétfő este ittas állapotban egy idős móri házaspár házához ment, hogy italvásárláshoz pénzt szerezzen.

A mozgásra felfigyelt a 83 éves sértett, kiment az udvarra, a gyanúsítottak ekkor bántalmazták, főként a fejét és felsőtestét rúgták, ököllel ütötték. A magatehetetlen férfit az udvaron hagyva a lakóépületbe mentek, szintén idős, rossz egészségi állapotban lévő feleségétől pénzt követeltek, majd a konyhából két liter pálinkát és aprópénzt magukhoz véve távoztak.

A sértettet kórházba vitték, életveszélyes állapotban van.

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com