Emberfeletti szívességet kért barátnőjétől a 6 gyerekes rákbeteg édesanya

Egy egyedülálló hatgyerekes anyuka halála előtt barátnőjét kérte meg, hogy viselje gondját gyerekeinek.


A barátnő sírva fakadt Beth kérésén, de nem mondott nemet, hanem beleegyezett abba, hogy az édesanya halála után nála legyenek a gyerekek.

A 39 éves Beth Laitkep tudta, hogy emberfeletti szívességet kér, hiszen 6 gyerekéről kell gondoskodnia Stephanie nevű barátnőjének,

1

Bethnél 2014-ben derült ki, hogy rákja van, amikor éppen a legkisebb gyerekét várta. A kemoterápia miatt előbb kellett világra hozni a kicsit. Ezután úgy tűnt, hogy jobban van, de sajnos 2015-ben a mellrákja kiújult. Nemrég pedig az orvosok közölték vele, hogy végső stádiumban van.

34F4070D00000578-3626388-image-a-157_1465156497802

Bethnek 6 gyereke van, két apától. Az egyik férfi már meghalt, a másik pedig elhagyta, mikor kiderült, hogy rákja van.

Cj5OaRvXEAEVuNM

Ezért betegségén túl a nőnek a legnagyobb félelme az volt, hogy mi lesz a gyerekeivel a halála után.

4d4ec8c292db9a86ea16a60dc9139fbc

Ekkor kérdezte meg legjobb barátnőjét, Stephanie Culleyt, akit még az iskolából ismert. Culley volt, aki segített neki a háztartásban, orvoshoz vitte és ott volt az ágya mellett.

Mikor a barátnője bement a kórházba, feltette neki a kérdést, hogy gondoskodna-e a gyerekeiről. A barátnő igent mondott a nem mindennapi kérésre.

8a378736d27cf839940798d4cc71c0c7


Beth azt szerette volna, hogy ők hatan együtt maradhassanak.




"Bevittük a gyerekeket a kórházba, hogy beszélhessen velük" – mesélte Culley, akinek három gyermeke van. " Megkérdeztük őket, hogy ha az édesanyjukkal nem történik meg a csoda, amit várnak, kihez szeretnének menni? Mindannyian rám mutattak. Teljesen elolvadtam. Eldöntöttük, hogy ez lesz a legjobb: befogadjuk mind hatot, együtt leszünk egy család."


2

Az édesanya azóta meghalt és a barátnője neveli tovább a 2 és 15 közötti gyerekeit. A temetésre mindegyikük rózsaszínbe öltözött, mert ez volt az anyjuk utolsó kívánsága.

"A gyerekek tudják, hogy Beth angyal lett, tudják, hogy mindennap ott van velük. A legkedvesebb elfoglaltságuk az, hogy lufikat engednek fel hozzá." - mondta el Culley.

"Mintha lassított felvételen lettünk volna. Szívszorító volt. Az emberek azt állítják rólam, hogy angyal vagyok, hogy hős vagyok, de szerintem nincs olyan ember, aki ne ugyanezt tette volna a helyemben." - tette hozzá az asszony.



Forrás: nlcafe.hu, szeretlekmagyarorszag.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com