Emlékezzünk Szögi Lajos tanár úrra

Szögi Lajos tiszavasvári földrajz-biológia szakos tanár két kisebbik lányával 2006. október 15-én tartott autójával Vámosújfalu felé, amikor olyan dolog történt vele, amit soha nem tudott volna elképzelni.

Szögi Lajos a közlekedési szabályokat betartva haladt végig Olaszliszkán, amikor egy 11 éves kislány átszaladt az úttesten, és beleesett az út melletti vízelvezetőbe.

szogi_lajos_emlekere

A média több ízben rosszul tájékoztatta a közvéleményt azzal az állítással, hogy a tanár úr a gyermeket autójával elsodorta.

Vizsgálatok ugyanis megállapították, hogy a jármű a gyereket nem ütötte el és még a visszapillantó tükörbe sem akadt bele.
A rendőrség az autón nem talált elsodródási nyomokat.

Szögi Lajos azonban észrevette a bajba jutott gyereket és megállt, hogy megnézze őt, esetleg tud-e rajta segíteni. A tanár úr az autóból ki sem tudott szállni, mert a kislány bátyja az autó motorháztetejére ugrott és ököllel beverte a szélvédőt.

Ekkor Szögi Lajos érezte, hogy nagy a baj, így megpróbált autójával elindulni, de nem sikerült, mert már az apa még néhány rokonával oda ért és Szögi Lajost kiráncigálták az autóból.

Bûnügy - Lincselés Olaszliszkán

Ez alatt a vizes árokba esett gyerek haza szaladt anyjához, aki azt mondta neki, hogy: „Ne sírjál anya! Élek”

A kislány anyja pedig azt kiabálta, hogy: „Öljétek meg a magyart, mert meghalt a gyerek!”

A harmad- és negyedrendű vádlottak rokonságában történt egy hasonló eset, de az halálos kimenetelű volt.

Erre emlékezve felindultságból lincselték meg Szögi Lajost két lánya szeme láttára, aki sérüléseibe bele halt.

A legtöbb rúgást a kislány bátyja követte el Szögi Lajoson, egy másik rokon pedig nekifutásból rúgta fejbe a tanár urat.

Kitti (az árokba esett kislány) apja még egy baltát is hozott, hogy azzal üsse a már egyébként is súlyos fejsérüléses férfit.

Ítélethírdetés

Szögi Lajos ekkor könyörgött az őt meglincselőknek, hogy csak két kislányát ne bántsák.

Ekkor, azért is a lincselők egy része azt kiabálta a lányoknak, hogy ha nem fogják be szájukat, megerőszakolják őket!

Végül a lányoknak sikerült Olaszliszka közepe fele elmenekülni, ahol sikerült segítséget kérniük, egy autóval szembe jövő asszonytól, akinek telefonja segítségével sikerült a lányoknak értesíteni édesanyjukat és nővérüket.

A mentők a tanár úrhoz Sátoraljaújhelyről érkeztek, de mire kiértek a helyszínre Szögi Lajos életét már nem tudták megmenteni.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint Szögi Lajos fejét 45 rúgás érte. Az ütések és rúgások és tompa tárgyaktól való sérülések leginkább a tanár úr fejét érték, amely okozta halálát.

A rendőrség 3 embert vett őrizetbe. Köztük volt a helyi kisebbségi önkormányzat akkor megválasztott képviselője is.

A gyanúsítottak körét később megváltoztatták, illetve bővítették.

Szögi Lajos tanár urat október 21-én helyezték örök nyugalomra Tiszavasváriban. A temetésen több ezres gyászoló tömeg osztozott a család fájdalmában.

A szomorú történet az egész országot megrázta.

47220

Forrás: magyarno.com

Hozzászólások

Harvardig juttatta sérülten született fiát a kitartó édesanya

Harvardig juttatta sérülten született fiát a kitartó édesanya

Az édesanya hitt abban, hogy az ő fia igenis mindenre képes.

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Két hős rendőrnő élesztette újra a ferencvárosi férfit

Ferencvárosban egy lakásában rosszul lett férfit két rendőrnő hozta vissza az életbe.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Koldus Csontvázzal találkozhatunk Prágában

Koldus Csontvázzal találkozhatunk Prágában

Híres városok, híres szellemtörténetei.

Egy kutya megölése teremtette a modern terrorizmust

Egy kutya megölése teremtette a modern terrorizmust

Kocsmai verekedés vezetett a Brexithez, és még több apró esemény a múltból, ami láncreakciót indított el.

Súlyos beteg ikreik életéért harcolnak a magyar szülők - videó

Súlyos beteg ikreik életéért harcolnak a magyar szülők - videó

A lányok most hat hónaposak, de ha nem kezelik őket, nem érik meg a kétéves korukat.

Betört koponyával küldték haza a férfit a budapesti kórházból

Betört koponyával küldték haza a férfit a budapesti kórházból

A kórházban a CT vizsgálat során sem vették észre, hogy mekkora a baj.

http://ujhazak.com