• 8 ℃ / 11 ℃

Esetek, amelyek átok miatt végződtek rosszul

Nincs boldog befejezés, ha rontás szerepel egy történetben.kocvekLegyintünk, ha meghalljuk az átok szót, mert úgy gondoljuk, hogy ilyesmi csak a mesében létezik, pedig a világon akadnak olyan történek, amelyeknek a vége valószínűleg azért sült el balul, mert elátkozták a szereplőket.

A zokogó kövek rejtélye: Az egész világon ismert az az ősi hiedelem, amely szerint soha sincs jó vége, ha megzavarunk egy régi követ vagy kincset, de ugyanez a figyelmeztetés vonatkozik arra is, hogy a múmiákat se piszkáljuk.

A kutatók nagy része nem foglalkozik a babonával, de még közöttük is vannak, akik szerint a hiedelmeknek lehet valós hatása, mert életre kelthetik a legendákat, sőt, meg is erősíthetik azokat. Nem kell messzire mennünk, ha egy ilyen történetet keresünk, hiszen a skóciai Aberdeenshire-ben található Syrie-kastély el van átkozva.

Az épülethez közeli folyóban van egy kőcsoport, amelynek a „Zokogó Kövek” nevet adták. A legenda szerint egy kő hiányzik, ezért a Syrie-nek addig nem lehet örököse, amíg a hiányzó kő nem kerül vissza a helyére.

1944-ben az angliai Essexben történt egy furcsa dolog, amikor arrébb rakták a kéttonnás „Boszorkány sziklát”, hogy kiszélesítsék az úttestet a Scrapfaggot Green kereszteződésnél.
Az emberek először azt vették észre, hogy egy hatalmas szikladarab van a helyi söröző előtt, majd csirkéket találtak a nyúlketrecben, a nyulak pedig az udvaron ugrándoztak.

További furcsaság volt, hogy a templomharang összevissza kongott, majd 30 döglött birkát és két lovat találtak, az épületállványzat póznái pedig inogtak. Az emberek úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha visszateszik a sziklát oda, ahol volt. Amikor ez megtörtént, akkor újra nyugalom szállt a környékre.sziklaA vulkán dühös istennője: 1977 nyarán történt az a történet, amelyben egy házaspár a négy gyerekével elutazott a hawaii Mauna Loa vulkánhoz, ahol összegyűjtöttek néhány követ.
A helyiek azonnal figyelmeztették őket, hogy ezzel felbosszantják Pelét, a vulkánistennőt, aki mindig megjelenik, hogy figyelmeztessen a közelgő vulkánkitörésre.

A család nem vette komolyan a figyelmeztetést, és teljesen nyugodtan utazott haza. Hamarosan a vulkán kitört, Pele pedig nagyon dühös lehetett, mert a szülők egyik fia néhány hónapon belül vakbélgyulladást kapott, eltörte a csukóját, és a térdét is meg kellett műteni.

A gyerek testvére sem járt jobban. Ő kificamította a bokáját, eltörte a karját. A harmadik fiú szemgyulladást kapott, aminek következményeként szemüveges lett, a gyerekek húga pedig kitörte az elülső két fogát, amikor elesett.

1978 júliusában a család elküldte a köveket egy barátjuknak, aki Hawaiion lakott azzal a kéréssel, hogy tegye vissza őket a helyükre. Ennyi azonban kevés volt Pele kibékítéséhez, mert a szerencsétlenségek folytatódtak. Hamarosan az egyik fiú bevallotta, hogy nála még van három kő. Amikor ezek is visszakerültek az eredeti helyükre, a balszerencse megszűnt.writenbloodA megátkozott könyv: Robert Heinl 1958-1963 között szolgált Haitin. A nyugalmazott ezredes felesége, amíg a férje szolgálatot teljesített, a voodoo hagyományokat tanulmányozta.

Amikor a házaspár visszaköltözött az Egyesült Államokba, akkor könyvet írtak Haiti történelméről. A Vérrel írva című mű nyíltan kritizálta az aktuális uralkodót, aki 1971-ben meghalt, az özvegy pedig elátkozta a könyvet.

A házaspár eleinte repesett az örömtől, hogy olyan jó könyvet írtak, hogy azt érdemes volt megátkozni, ám nagyon gyorsan az arcukra fagyott a mosoly, mert a rettegés beköltözött az életükbe.

Az első csapás az volt, hogy nyomtalanul eltűnt a kézirat, ami így el sem jutott a kiadóhoz. Négy hónappal később egy olyan szobában bukkant fel a kézirat, amelyet a kiadó sosem használt, sőt, évek óta bezárva tartották a helyiséget.

A Heinl házaspár eközben újabb másolatot készített, amit elküldtek lefűzni, beköttetni, de a műveletet végző gép tönkrement. Ezt követően a riporter, aki interjút akart készíteni a szerzőkkel, heveny vakbélgyulladást kapott.

Később az ezredes lába alatt beszakadt az emelvény, miközben beszédet mondott. A férfinak a lába sérült meg, majd hazafelé tartva megharapta egy kutya. További balesetek is történtek, melyek közül kettőben szerepelt a 22-es szám, amit a halott uralkodó mágikus számnak tartott.

Az átok 1979. május 05-én szűnt meg, amikor a házaspár a Haititől keletre fekvő St. Barthélémy szigeten nyaralt. Robert itt kapott szívrohamot, amibe belehalt. A férfi özvegye szerint, minél közelebb voltak Haitihez, annál erősebb volt az átok.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

Nem sikerült megmentetni a fővárosi állatkert utolsó koaláját.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Az életét tette kockára Lee De Paauw, aki meg akart hódítani egy nála 6 évvel idősebb nőt.

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Öt horrorfilm, ami ájulást, rosszullétet okozott.

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Jelek, amelyek igazolják a várandóságot.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

http://ujhazak.com