Ezt mondta a lány a kedvesének, mikor 70 nap után felébredt a kómából

Egy kómából felébredő lány mindenkit megdöbbentett első szavaival.


Fu Jun 70 nap után tért magához és az őt ápoló vőlegényében egy világ omlott össze, mikor azt kérdezte tőle: "Miért mentettél meg? Miért maradtál velem? Nem fogok hozzád menni."

Chen Ben a vőlegény előtte 70 napig ápolta és gondozta a baleset miatt kómába került szerelmét Anshan-ban. A férfi még az állását is feladta, hogy folyton mellette lehessen, ezért szinte nem akart hinni a fülének, mikor Fu Jun ezt kérdezte tőle. A lány még azt is kijelentette, hogy nem akarja, hogy tovább ápolja őt és nem akar a terhére lenni.

15_o_-koma

Chen és Fu már 3 éve vannak együtt és már a házasságot és a családalapítást tervezték. A nagy nap időpontja is megvolt már, amikor megtörtént a baleset. A pár a kocsijával karambolozott, a vőlegény csak könnyebben sérült meg, a menyasszonya viszont nagyon beütötte a fejét és kómába esett. Az orvosok pedig már azon gondolkodtak, hogy le kéne kapcsolni Fu-t a gépekről.

Chen azonban ezt nem akarta, mert ő abban hitt, hogy a lány felépül. Ezért otthagyta a munkahelyét, éjjel-nappal mellette volt, gondozta, fürdette, olvasott neki és beszélt hozzá úgy hogy közben végig fogta a kezét.

Fu családja is gyakran látogatta a lányt, de ők igazából nem hitték, hogy valaha felébred majd a kómából. Egy nap azonban a csoda mégis megtörtént, a Fu megmozdult és kinyitotta a szemét. De mikor ránézett vőlegényére a szerelem helyett fájdalom volt benne, majd ezt mondta "Nem kellene gondoskodnod rólam, nem megyek hozzád, nem leszek a terhedre" – mondta. A vőlegénye ezeket hallva már majdnem sírva fakadt, majd azt hitte a kóma mellékhatása miatt viselkedik így szerelme.

67755_chenkoma

A lány azóta már jobban van, de továbbra sem örül annak, hogy a párja folyamatosan mellette van minden nap. Chen azonban ezzel nem foglalkozik, mindenben segíti őt, segít neki a rehabilitációban. Fu-nak most újra meg kell tanulnia járni és még sokáig kell őt gondozni, de Chen nem hagyja magára szerelmét.

 "Nem érdekel, mit mond, én szeretem őt, és nem hagyom magára a bajban" – közölte Chen.

A férfi az esküvőt sem mondta le, abban bízik, hogy Fu egyszer majd meggondolja magát, ha újra megerősödik.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com