Fehér zaj – A máig megmagyarázhatatlan jelenség

Mindig is érdekelte az embereket a halál utáni élet kérdése, amelynek az egyik fő rejtélye a fehér zaj.whiteKülönös jelenségekre figyelhetünk fel, amikor titokzatos zajokat, suttogó, elmosódó zörejt hallunk a rádiókból, telefonokból, televízióból. Ezek azok a jelenségek, amelyekről azt feltételezzük, hogy a túlvilágról próbál velünk kapcsolatba lépni egy lélek.

Az egész világon ismert paranormális jelenséget fehér zajnak (white noise), vagy lélekhangnak (pszichofónia) nevezték el a kutatók. Fehér zajról akkor beszélünk, ha a rádiók, adóvevők, telefonok olykor „megbolondulnak”. A kutatók szerint ez azért van, mert ezekben az esetekben a földi adótornyok helyett egy másik dimenzióra hangolódnak át, és onnan közvetítenek üzeneteket a Földre.

A jelenséget már rengetegen megtapasztalták, így Magyarországon is

Az 1990-es években egy jómódú házaspár végre beköltözött álmai házába, egy csodaszép budai villába. A házaspár nagyon boldog volt, és már az első este elindultak, hogy felfedezzék az új otthonuk szobáit. Amikor a padlás következett, akkor az asszony talált ott egy régimódi, ócska táskarádiót.

A nő vonzódni kezdett a különös hangulatú tárgyhoz, ezért ahogy a férje kitette a lábát hazulról, ő azonnal felrohant a padlásra, és bekapcsolta a rádiót, amiből zene vagy beszéd helyett, valami elmosódott berregés, majd suttogó-sziszegő hang szűrődött ki.

A döbbent asszony megpróbálta ide-oda tekergette a gombot, hátha sikerül beállítania egy rádióállomást, ám a furcsa zörej nem szűnt meg. Úgy tűnt, mintha a rádió csak ezt az egy hangot tudná közvetíteni.

A nő később beszámolt róla, hogy nagyon nyomasztónak találta a sziszegést, és úgy érezte, hogy abból szabályosan árad a rettegés, valamint a fájdalom. Egyszer-kétszer egy-egy szót is ki lehetett hallani. Ezek a „félek”, „nagyon fáj”, és „a konyhában, a küszöb alatt” voltak.

Amikor az asszony férje hazaért, akkor a feleség elmesélte neki, hogy mit hallott a régi rádióból. A férfi csak kinevette a nőt, ám őt nem tántorította el a férje hitetlenkedése, és másnap neki esett a konyhai küszöbnek. Az asszony észrevette, hogy az egyik léc kijár, ezért feszegetni kezdte azt.

A nő egy levelekkel teli öreg borítékot talált. A kézzel írt üzenetek mind így kezdődtek: „Imádott Emmám!”. Az asszony megrendülten olvasta végig a leveleket, amiket egy Géza nevű férfi írt a ház korábbi asszonyának.

White NoiseA nő kinyomozta, hogy Emma az 1950-es években élt a házban, amit a gazdag férje épített. A házasságuk elején azonban Emma beleszeretett a férje titkárába, Gézába, aki viszonozta a gyengéd érzéseket, ezért titkos viszonyba keveredtek.

A pár külföldre akart szökni, de a tervük nem sikerült, mert lebuktak a férj előtt. Emma annyira szégyellte magát, hogy a padláson felakasztotta magát. Erre az utolsó részletre már a könyvtárban jöttek rá a kíváncsi lakók.

A régi rádió valószínűleg Emmáé volt, ezért üzent azon keresztül az elhunyt. Az új lakók sokáig tűnődtek, hogy mit kellene csinálniuk a levelekkel. Végül felkeresték Emma sírját, mécsest gyújtottak, és ráhelyezték a leveleket. Amikor hazatértek, újra bekapcsolták a rádiót, amiből már csak zene szólt.

Egy újságíró is találkozott fehér zajjal nem sokkal az után, hogy meghalt az egyik barátja. Ő azért vett digitális magnetofont, hogy azzal vegye fel az interjúit, ám valami mást is sikerült rögzítenie.

Visszahallgatva az interjúkat megrökönyödve tapasztalta, hogy megőrült a diktafonja, és csak recsegéseket lehet hallani, pedig biztos volt benne, hogy az interjúkészítéskor semmilyen zaj nem volt.

Az újságíró azt gondolta, hogy hibás diktafont vett, ezért legközelebb egy másik készüléket vitt magával, ám azon ugyanúgy megjelentek a fura sípolások, recsegések. Az újságíró most már rájött, hogy nem a diktafonnal van a baj, és nyomozni kezdett, ekkor talált rá a fehér zaj jelenségre.

Az újságíró lelassítva, felhangosítva is többször végighallgatta a felvételt, miközben furcsa dolgokat tapasztalt. A felvételeken nem voltak kivehető szavak, vagy emberi hangra emlékeztető szavak, viszont nagyon kísérteties, suhogó, szinte síró hanghatások igen.

Jó kérdés, hogy vajon a túlvilágról a lelkeknek véletlenül, vagy tudatosan sikerül-e üzenniük az elektronikus eszközökön keresztül. A parapszichológusok szerint tudatos cselekvésről van szó.

A fehér zaj jelenségét Friedrich Jürgenson (1903-1987) fedezte fel. A svéd tudós 1959-ben madárhangokat vett magnóra, majd azt visszahallgatva meglepetten vette észre, hogy a madárcsicsergéshez szokatlan hangok vegyülnek. Ez úgy hangzott, mintha az elhunyt apja, és a fiatalon elvesztett felesége suttogna.

Jürgenson nyomán Konstantin Raudive (1909-1974), egy lett pszichológus is érdeklődni kezdett a jelenség iránt, és haláláig azzal foglalkozott, hogy be lehet-e bizonyítani a túlvilág létezését a fehér zajokkal.

White_Noise_Va_W_PosterRaudive, akinek hasonló tapasztalatban volt része, mint a svéd tudósnak, több mint 100 ezer magnószalagnyi „másvilági zörejt” rögzített. Raudive szerint ezeknek a legnagyobb része a köztes világban ragadt holtaktól származik.

Az lélekhangok felfedezése óta, az EVP (Electronic Voice Phenomena - elektronikus hangjelenség) sokak által kutatott paranormális jelenség lett az egész világon. 2005-ben még film is készült a jelenségről Fehér zaj címmel.

A film arról szólt, hogy a holtak bizonyos csatornákon (elektromos készülékek frekvenciáin) keresztül néha megpróbálnak kapcsolatot teremteni az élőkkel. A filmben az elhunytak kezdeményeztek kapcsolatot a televízió-, rádió- és számítógép-frekvenciákon keresztül, amit az élő emberek fogadtak.

A fehér zajt kutatói természetesen csak egy cél miatt foglalkoznak a jelenséggel. Mind szeretnének kommunikálni egy-egy olyan szeretett személlyel, aki már eltávozott az élők sorából.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com