Félkatonai szervezetet hozott létre egy magyarellenességéről elhíresült román képviselő pártja

Vlad Tepes Őrjárata (Karóbahúzó Vlad Őrjárata) néven félkatonai szervezetet hozott létre az Egyesült Románia Párt (PRU), amelyet a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu független parlamenti képviselő alapított - közölték a hétfői romániai lapok.

A Drakula-történeteket ihlető középkori havasalföldi uralkodó nevét viselő szervezet kék egyenruhákba öltözött első osztagát a párt vasárnapi első kongresszusán mutatta be Diaconu, hozzátéve, hogy a gárdát a párt bukaresti harmadik kerületi polgármesterjelöltje, Daniel Ghita kick-box-bajnok vezeti.

0000

Az Adevarul című lap beszámolója szerint a PRU kongresszusán - amelyen hivatalosan is elnökké választották Diaconut - a párt alapítói katonai indulók akkordjaira vonultak színpadra. A pártelnök szerint a Vlad Tepes Őrjáratának tagjai fegyvertelenek lesznek, "csak lapát lesz náluk, hogy a hóeltakarításnál, illetve veder, hogy az árvizeknél segítsenek".

"Ha a román állam nem véd meg, akkor magunknak kell gondoskodnunk a védelmünkről" - hangoztatta Ghita, aki szerint az őrjárat tagjainak a szegényeket kell oltalmazniuk, hogy ne váljanak az "okleveles bűnözők" áldozataivá.
A pártkongresszus eldöntötte, hogy Bogdan Diaconu képviselőt indítja az idei bukaresti főpolgármester-választáson.

Az erdélyi Krónika című lap felidézte, hogy Diaconu decemberben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé, arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet az ügyészség szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni.

Augusztusban olyan jogszabályt terjesztett be, amely betiltaná a nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a romániai közintézményekben. Korábbi törvénykezdeményezéseivel Diaconu az autonómiapárti tüntetéseket és az "etnikai" zászlókat is betiltatta volna.

Diaconu a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett mandátumot, ám tavaly, amikor az RMDSZ-szel közös kormánykoalícióban lévő pártja önmérsékletre szólította fel, kilépett a PSD-ből, és megalapította saját politikai alakulatát, a PRU-t.

A román politikai elemzők szerint Diaconu a bukaresti parlamentből kiszorult, idegengyűlölőnek tartott Nagy-Románia Párt egykori szavazóit próbálja megszólítani, hogy támogatásukkal az idén ősszel esedékes választásokon újabb parlamenti mandátumhoz jusson.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com