Ferenc pápa: a migránsok a gazdasági egyenlőtlenség áldozatai

Társadalmi szolidaritást sürgetett a gazdasági válságtól sújtott rétegekkel és a migránsokkal is Ferenc pápa vasárnap Torinóban. Az egyházfő Jézus kiállított halotti lepléhez látogatott el az északolasz városba.

ferenc pápaFerenc pápa a torinói Vittorio-téren bemutatott misén így fogalmazott: "bennünket keresztényeket is az a veszély fenyeget, hogy engedjük, hogy megbénítson minket a jövőtől való félelem és a múló dolgokban keresünk biztonságot, vagy egy zárt társadalmi modellben, amely inkább kizár mint befogad". Több mint hetvenezren hallgatták az egyházfő szavait a téren, valamint a Torinó városközpontjában felállított huszonegy óriáskivetítők révén.

A misén egy bevándorló fiatalember olvasta fel a diszkrimináció elleni imát. A migránsok az egyenlőtlenségek, a háborúk, az üldözés áldozatai, nem szabad őket ezért felelőssé tenni - fogalmazott torinói látogatása során Ferenc pápa.

Kijelentette: "Sírásra kényszerít annak a látványa, hogy áruként kezelnek embereket!". Az egyházfő emlékeztetett arra, hogy ő maga is migránsnak számít, hiszen családja egykor Piemonte tartományból vándorolt ki Argentínába. Ferenc pápa elérzékenyült, amikor a homília végén egy piemonti nyelvjárásban írt verset olvasott fel.

A misén az egykori királyi család, a Savoyai-ház tagjai is részt vettek. Az utolsó olasz király, II. Umberto adományozta a krisztusi halotti leplet az egyháznak.

Ferenc pápa kétnapos torinói látogatásán először a munka világának képviselőivel találkozott az egykori királyi palota előtti téren. Az egyházfő kifejezte rokonszenvét a fiatal munkanélküliekkel, a munkájukat elveszítőkkel és az ideiglenes munkából élőkkel, valamint a vállalkozókkal is. Külön szólt a nők védelmében, akiknek jogai Ferenc pápa szerint a munka világában is gyakran sérülnek.

A pápa "szociális és generációk közötti paktumot" szorgalmazott, szolidaritásra buzdítva a hitelintézeteket, valamint hangsúlyozta, hogy az egyháznak is közel kell lennie a válságtól sújtott családokhoz.

Ferenc pápa Jézusnak a torinói székesegyházban június 24-ig kiállított halotti leple előtt is imádkozott.

Az egyházfő a fiatalkorúak torinói börtönének rabjaival, bevándorlókkal, hajléktalanokkal és egy cigány családdal ebédel. Délután egy torinói kórházba látogat el és fiatalokkal találkozik.

MTI

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com