Flörtölni tanítják az egyre erőszakosabb migránsokat Svédországban 18+

A drámatanár képzésére jelentkezők megtanulhatják hogyan kell felcsípni a nőket. Svédországban a képzést meghirdető Mohammad Arvan szerint a migránsok nem tudják hogyan kell közeledni a svéd lányokhoz.

A tanár a helyi SVT tévének a következőket mondta: "Eleinte fogalmuk sem volt arról, hogyan kell nőket felcsípni. Simán odamentek hozzájuk és elkérték a telefonszámukat. Ez persze nem működött. Most már sokkal ügyesebbek."

A kurzus során Arvan először elmagyarázza a migránsoknak -akik 15-17 év közötti afgánok – hogy melyek az európai értékek és társadalmi szokás, ide tartozik például, hogy a miniszoknya hordása teljesen elfogadott dolog. Ezután tanítja őket beszélgetni és a testbeszéd használatára. Később szituációs gyakorlatok során tanulják meg hogyan csípjenek fel egy lányt egy klubban vagy egy bárban.
 
Néha nehezebb helyszíneket is átvesznek, mint a buszmegálló, ahol a lányok nem szeretik a tolakodó figyelmet. Ennek során a fiúk játsszák el a lányt, aki a buszon ül, a többiek odaülnek mellé és tolakodóan viselkednek vele. Ezekből a gyakorlatokból az afgánok megértik, hogy ez a viselkedés nem helyes és így nem akarnak tovább a női szerepben lenni.

Arvan arról beszélt, hogy a svéd lányok pozitívan értékelték a kurzust és azt mondták, hogy a helyi fiúkat is taníthatná, mert ők sem tudnak udvarolni. Ezért Arvan azt tervezi, hogy ősszel elindít egy svéd fiúknak hirdetett kurzust is.

Svédországban a bevándorlók befogadása óta drasztikusan megnőtt a szexuális bűncselekmények száma. Örebröben például 2016-ban 165 szexuális zaklatás történt. Ez pedig több mint az azelőtti 10 évben összesen. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 70 százalékkal nőtt a hasonló bűncselekmények száma.

Korábban már itt írtunk arról, hogy a svéd nők sötétedés után már az utcára sem mernek kimenni mert attól félnek, hogy megtámadják őket.

Pár napja egész Svédországot sokkolta az eset, mikor egy svéd nőt elrabolt, majd megerőszakolt három migráns, akik mindezt élőben közvetítették a Facebookon. Mire a rendőrök a házhoz értek a férfiak már elmenekültek, de sikerült őket elfogni.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com