Gyerekek bőrébe vésett tetoválással űzik el a gonoszt

Fájdalmas hegeket viselnek a testükön a Nyugat-Afrikában található Benini Köztársaságban élő törzsek tagjai.benin4Szülőként mindent megteszünk, hogy megvédjük a gyermekeinket, és eszünkbe se jut, hogy valamilyen módon fájdalmat okozzunk nekik, főleg nem éles pengével. Azt pedig pláne nem tudjuk elképzelni, hogy egy démon szállná meg a csemeténket.

A világon azonban léteznek olyan tájak, ahol egyrészről a mai napig maximálisan hisznek abban, hogy a gonosz belebújhat az emberek testében, másrészről képesek fájdalmat okozni a gyerekeknek, akiknek a bőrébe tetoválásokat vésnek.

A Nyugat-Afrikában található Benini Köztársaság egy ilyen hely, hiszen a törzsek még ma is őrzik azt a hagyományt, hogy a tagok bőrébe különböző geometriai mintákat karcolnak, hogy ezzel jelezzék, hogy melyik törzs tagjai, valamint ez jelképezi a szépséget és erőt is.

bnini3Az itt élő törzsek gyakran háborúztak egymással, emiatt az arcra vésett jelekkel tudták a legegyszerűbben felismerni egymást, valamint azt, hogy baráttal vagy ellenséggel kerültek-e szembe.

A törzsek nem csak a felnőtt tagokat látják el fájdalmas hegekkel, hanem az egészen kicsiket is. Ha például egy gyerek beteg, vagy nem eszik, akkor a bőrbe karcolnak egy jelet, mert a hiedelem szerint ezzel kiűzik belőle a gonoszt.

tteAmikor pedig egy újszülött minden probléma nélkül jön a világra, akkor azonnal kap egy vízszinten vonalat a mellkasa bal oldalára. Ez azt jelenti, hogy a világ kemény hely, emiatt muszáj felkészülnie a szenvedésekre.

A törzsek még most is hisznek abban, hogy a fájdalmas jelek szerencsét, védelmet hoznak, a nők pedig biztosak abban, hogy annál több gyereket szülnek, minél több jelet vésnek a hasukba.

Némelyik bőrbe vésett tetoválást három napig készítenek, ezért ez azt is megmutatja, hogy ki mennyire erős. Ha egy nőn elkészül egy ilyen jel, akkor tulajdonképpen elég érett a házasságra. Azok a nők, akik várandósak, további jeleket kapnak a hátukra, hogy egészségesek és szerencsések legyenek.

Az otammari törzs az arcán és a testén viseli a tetoválásokat, amelyek a testi erőt és vonzerőt szimbolizálják, mert a törzsi nők szeretik, ha egy férfin sok tetoválás van. Az ábrákat és formákat sokszor úgy találják ki, hogy a tetováló kagylókat szór a földre, s amilyen alakzatot az kiad, olyan lesz a jel.

A tetoválást olyan eszközzel készítik, amiről a törzs azt hiszi, hogy varázserővel rendelkezik. A kivágott sebet faszénnel és pálmaolajjal töltik fel, hogy biztosan sokáig megmaradjon a tetoválás.

beniniA szimbólumok készítése nagyon fájdalmas eljárás, ráadásul minden tagot ugyanazzal a pengével tetoválnak, ezért nagy a fertőzésveszély. Ez az oka annak, hogy a nagyvárosokban betiltották az eljárást.

Vannak azonban olyan törzsek, ahol él a hagyomány. Sok gyerek nem szívesen vállalkozik a tetoválásra, emiatt ők gyakran nem is tudják, hogy milyen megpróbáltatás vár rájuk. Jellemzően nem a szülő viszi el a kicsiket a rituáléra, hanem egy rokon, vagy idegen, hogy a gyerek arra a személyre haragudjon.

Akadnak olyan szülők, akik nem akarják, hogy a gyereküknek ilyen fájdalmat kelljen kiállniuk. Ők jellemzően a tanultabb felnőttek, emiatt az ő gyerekeiknek van esélye arra, hogy megússzák a fájdalmas tetoválást.

Azokon a környékeken, ahol a gyerekek iskolába járnak, ott a szülők szintén nem engedélyezik a szertartást, mert nem akarják, hogy a gyereküket kigúnyolják a többiek, amiért sebhelyes az arca, teste.

benini2Ezzel együtt az is jellemző, hogy több fiatal körében népszerű a tetoválás, de az arcukra csak kisebb hegeket rajzolnak nem úgy, mint például a nagyszüleik, testvéreik. A nők pedig gyakran fekete porral töltik meg a hegeket, hogy divatosak legyenek.

A holi törzs női kimondottan szeretik, hogy jeleket viselnek a testükön, mert ezzel tudatosítják a hovatartozásukat, valamint szeretik, ha mások is látják, hogy melyik családhoz tartóznak.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com