Haldoklik a 23 éves apuka, mert nem ismerték fel, hogy rákos beteg

Jack Wells még csak 23 éves, de tudja, hogy nemsokára meg fog halni.


A fiatal apukánál túl későn fedezték fel, hogy Ewing-szarkómája van. Ez a csontrák egyik ritka fajtája, ami főleg a gyerekeknél jelenhet meg. Mivel Jack-et félrediagnosztizálták, a rák már átterjedt a tüdejére, gerincére és karjára is.

20150930azt-hitte-csak-meghuzta-a

A férfit már csak 2 éves kislánya, Scarlet tartja életben, akinek most emlékkönyvet készít, képekkel, levelekkel.

Az apának 21 éves korában kezdett el fájni a válla és először azt hitte, hogy meghúzta és becsípődött egy ideg. Jack fizikai munkát végzett és rendszeresen edzett is, ezért először nem foglalkozott komolyabban a vállával. Mikor a fájdalom már fokozódott, elment az orvoshoz, aki szintén azt közölte, hogy izomgyulladása van és adott fájdalomcsillapítót.

2CE7A93C00000578-3253715-image-a-136_1443546361820

De a tünetek nem múltak el és egy idő után már az egész karját bénának érezte. Ezért újra elment az orvoshoz, aki megint azt mondta, hogy ez idegbecsípődés vagy izomhúzódás. – írja a Daily Mail.

9 hónappal később már kétszer is mentőt kellett hívni hozzá, mert elviselhetetlen fájdalmai voltak, annyira, hogy nem tudott mozdulni. A mentősök is csak ugyanazt mondták, hogy majd helyrejön és nincs komoly baja.

2CE7740500000578-3253715-Jack_Wells_23_pictured_with_two_year_old_daughter_Scarlett_has_b-a-133_1443546345306

Jack egyre erősebb gyógyszereket szedett és dolgozni járt, miközben tűrte a fájdalmat. Aztán januárban elküldték a munkahelyéről, mert túl sokat volt betegszabadságon. Februárban az anyja vette észre, hogy Jack jobb karja alatt egy óriási dudor van.

Mikor a férfi újra elment az orvoshoz, mindenféle vizsgálatot végeztek és 5 hét múlva közölték, hogy csontrákja van.

2CE7FA3C00000578-3253715-image-a-144_1443547036787

Jacket nagyon megrázta, hogy itt kell hagynia kislányát, de a családját arra kérte, hogy engedjék, hogy normálisan élhessen. Eljár szórakozni, bowlingozni, sokat sétál a kislányával.

Létrehozott egy gofundme oldalt, ahol a kislányának gyűjt, hogy mindene meglegyen, amikor ő már nem lesz vele.

2CE727BC00000578-3253715-Mr_Wells_hopes_the_memory_book_will_help_Scarlett_understand_how-a-86_1443609104245

A férfi most kemoterápiára jár és azon van, hogy még több időt tölthessen a kislányával. Az orvosok egyelőre nem tudták megmondani mennyi ideje van még hátra.

2CE7A99500000578-3253715-Mr_Wells_has_decided_to_create_a_memory_book_filled_with_photogr-a-138_1443546372331

Forrás: life

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com