Haldoklik a fiatal lány, mert betegsége miatt nem kaphat új szerveket

Egy 22 éves lány haldoklik és az orvosok nem végezhetnek rajta életmentő műtétet.


Sonny Lang betegsége miatt a szervezete olyan gyenge, hogy már nem bírná ki a beavatkozást.

PAY-Sonny-Lang (1)

A fiatal sportolólány tüdeje ugyanis egy ritka betegség miatt 80 évesnek felel meg. 

Mikor négyéves korában átesett a tüdő- és szívátültetésen, az orvosok azt jósolták, Sonny legfeljebb 10 évet él majd” –mondta el a Daily Mail című brit lapnak a lány édesanyja.

A 49 éves asszony arról is beszélt, hogy hosszú éveken át attól féltek, hogy lányuk rosszabbul lesz. Mikor tavaly egy krétai nyaraláson Sonny rosszul lett már tudták, hogy nagy baj van.

2CA1DE3600000578-0-image-a-30_1442915405277

„Ijesztő volt, hogy a repülőgépen egy egész orvosi csapat sürgött körülötte, de reménykedtünk, hogy ahogy eddig mindig, most is erőre kap majd” – mesélte az anya, akivel az orvosok a vizsgálatok után a legrosszabb hírt közölték.

PAY-Sonny-Lang

„Elmondták, hogy Sonny tüdeje összeomlott, és hogy a szíve egyre nehezebben bírja a megnövekedett terhelést. Hozzátették, újabb átültetésre esélye sincs, a szervezete ugyanis annyira gyenge, hogy már a műtétet se élné túl.” Anna teljesen összeomlott, mikor mindezt meghallotta, Sonny azonban nyugodtabban viselte a hírt.

„Azt mondta, egy percig sem akar a jövőre gondolni. Mindig csak az adott napra, hogy abból a lehető legtöbbet hozza ki” – mondta az anya.

Sonny nemrég bakancslistát is írt, hogy válóra váltsa azokat a dolgokat, amelyekre vágyik, mint például „elefántokkal dolgozni”, „hőlégballonozni”, „részt venni egy profi sminktanácsadáson.”

sonny2

Az anya elmondása szerint Sonny csak pár hónapos volt, mikor összeomlott a tüdeje és leállt a szíve. Ezután 4 éven át kezelték, majd egy tüdő és szívátültetésen esett át. A műtét után az orvosok abban bíztak, hogy teljes életet élhet.

2CA1E00B00000578-0-image-m-29_1442915382486

„Tizenhárom éves volt, mikor kiderült, egy génhiba miatt cisztás fibrózisban szenved. Egy betegségben, ami tönkreteszi többek között a tüdejét és az emésztőrendszerét.”

Sonny ezután orvosi javaslatra aktívan kezdett el sportolni, hogy visszaszoruljon a betegség. „Egy ideig működött a dolog, Sonnyból ígéretes tornász lett, de nem sokkal ezelőtt az állapota annyit romlott, hogy már nem bírta az edzéseket.”-mondta az anya.

2CA1DEF700000578-0-image-a-33_1442915651458

Sonny nem tudja, mennyi ideig élhet majd, de nem is akarja tudni.

"Nem akarok azon görcsölni, hogy fogy az időm. A legfontosabb az, hogy boldog legyek és a körülöttem lévők is.” – jelentette ki.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com