• 6 ℃ / 14 ℃

Idén közel 70 újságírót öltek meg

Az Újságírók Védelmében Bizottság (Committee to Protect Journalists, CPJ) és a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezetek álláspontja szerint idén munkája miatt közel 70 újságírót öltek meg.


A CPJ szerint 69 újságírót öltek meg, közülük szélsőséges iszlamista szervezetek 28 emberrel végeztek. Ezekben benne volt az al-Kaida és az ISIS egyaránt.

cpj-committee-to-protect-journalists

Az újságírók közé számláltatik a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap 8 munkatársának kivégzése is.

Az újságírók számára 2015-ben azonban Szíria volt a legveszélyesebb hely.

Az újságírók között olyan is volt, akik tudósítás közben, harcok vonalában vesztették életüket. Voltak olyan újságírók közülük, akik olyan kényes témákba mentek bele, hogy ezt nem tűrhette az ellenségük. A meggyilkoltak közül jó előre 28 ember kapott halálos fenyegetést.

A probléma, hogy konfliktusos helyeken egyre nehezebben derül ki, ha megölik az újságírót. Ezen országok közé sorolható Líbia, Jemen, Szíria és Irak.

A Riporterek Határok Nélkül szerint 67 újságírót öltek meg munkájával kapcsolatban, 43 esetben pedig rejtélyes okok miatt vesztették életüket a riporterek.

12mars2015_logo-rsf-en

Forrás: faktor.hu

Hozzászólások

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

Nem sikerült megmentetni a fővárosi állatkert utolsó koaláját.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Az életét tette kockára Lee De Paauw, aki meg akart hódítani egy nála 6 évvel idősebb nőt.

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Öt horrorfilm, ami ájulást, rosszullétet okozott.

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Jelek, amelyek igazolják a várandóságot.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

http://ujhazak.com