Így állt bosszút a megcsalt férfi a barátnőjén és annak szeretőjén! – fotó 18+

Netezők tízezrei látták az a fotót, amelyet egy amerikai férfi készített barátnőjéről és annak alkalmi szeretőjéről Langley-ban.


A meg nem nevezett megcsalt barát az ominózus képeket okos telefonnal örökítette meg. S hogy bosszúja teljes legyen felrakta a facebookra a következő bejegyzés kíséretében.

"A büdös ribanc egy ágyban volt a rohadék lakótársával. Mindent megadtam ennek a szemét ringyónak, és most ez a hála! Ne csodálkozzatok, hogyha az ötórás hírekben azt halljátok, leugrottam a  hídról" – írta huszonéves fiatalember, akinek a nevét a Reddit-portál sem írta ki.

32o_facebook_reddit_2has_blikk_cikk

Az obszcén tartalom miatt a facebook törölte a bejegyzést és a képet, de addigra már 111-en lájkolták és valaki lementette és elküldte a Redditre. (ez volt az a portál, ahol a sztárok okostelefonjáról lelopott meztelen fotókat is leközölték)

A Reddit a személyiségi jogok miatt felismerhetetlenné tette a képen szereplők arcát, majd mindenki számára hozzáférhetővé váltak a beszédes fotók és a facebook haverok bejegyzései. Óriási vita tört ki arról, hogy helyes-e ilyet tenni?

"Egy ilyen nő minden megalázást megérdemel" – írta az egyik ismerős.

"Szemétség tőled, hogy ezt kiposztoltad, hiszen ez csak rátok tartozik, a facebook-haverjaidnak semmi köze hozzá" –írta hozzá egy másik.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com