Kábítószerrel kereskedő érdieket fogtak el

Az ügyészség MTI-hez eljuttatott, csütörtöki közleménye szerint a bűnügy gyanúsítottjai érdiek, két nő és öt férfi, akik közül hárman egy család tagjai.

A férfiak többféle kábítószert szereztek be és szüleikkel, valamint ismerőseikkel 2015 és 2016 folyamán naponta árulták a környéken élő felnőtteknek és gyermekeknek.



Szabó Ferenc főügyész tudatta: a rendőrök január 17-én házkutatást tartottak a gyanúsítottaknál, ahol kábítószert, mérlegeket, készpénzt - forintot, orosz rubelt, indiai rúpiát - foglaltak le.
A kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított személyek szökésének veszélye fennáll, valamint az összebeszélés és a tárgyi bizonyítékok eltüntetése is veszélyeztetheti a nyomozás sikerét, ezért a Budaörsi Járási Ügyészség indítványozta a hét gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését - olvasható a sajtóközleményben.

MTI

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com