Kátránnyal ragasztottak négy kiskutyát a forró aszfalthoz az állatkínzók 18+

Kegyetlen állatkínzás történt ezúttal Romániában, ahol négy kiskutyával bántak el brutálisan az elkövetők.


A négy kölyköt kátránnyal ragasztották a forró aszfalthoz, a kutyusokra a helyi állatvédők találtak rá már szinte az utolsó pillanatban.

A kölykök teljesen mozgásképtelenné váltak a kátránytól és magukra hagyva szenvedtek a tűző napon - írja a Daily Mail alapján az allatportal.hu.

f823cc39b8b584e8ea8d882192868732

A lap szerint ez már a második hasonló eset Iasi városban.

A kölyköket az állatvédők azonnal orvoshoz vitték, ahol a doktor Sorin Puiu altatásban tudta róluk elvégezni a kátrány eltávolítását. A kutyusok életveszélyes állapotban kerültek hozzá, de sikerült őket megmenteni és stabilizálni az állapotukat.

Az egyik kölyökkutyának még az orrát és a száját is leragasztotta a kegyetlen állatkínzó, de szerencsére nem zárta le teljesen.

61821872

Az orvos szerint létre kéne hozni egy hivatalos állatrendőrséget, mert a hatóságoknál szinte egymást érik a bejelentések és nem tudnak velük foglalkozni.

36937C9A00000578-0-image-a-38_1469456164674

A kutyusokat még egy hétig bent tartják megfigyelésre, azután pedig gazdikat keresnek nekik.

61823030



Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

A magyar patrióta orvos tudását Oroszországban is elismerték

A magyar patrióta orvos tudását Oroszországban is elismerték

A Moszkvai Állami Egyetem elismerése nemzetközi léptékben is fontos!

Vérvörös folyók jelzik, hogy hamarosan vége a világnak?

Vérvörös folyók jelzik, hogy hamarosan vége a világnak?

Jelek, amelyekből az emberek arra következtetnek, hogy közeleg a pusztulás.

Megrázó videó került elő a 2015-ös kölni migránserőszakról! - (18+)

Megrázó videó került elő a 2015-ös kölni migránserőszakról! - (18+)

Közel egy év telt el, azóta, hogy Kölnben nőkkel erőszakoskodtak a migránsok. – most újabb felvétel került elő, amit eddig még nem láthattunk

Rémisztő szöveggyűjtemény a gyerekek „emlékeiről”

Rémisztő szöveggyűjtemény a gyerekek „emlékeiről”

A kicsit néha nem vicces vagy aranyos dolgot mondanak a felnőtteknek, hanem valami egészen félelmeteset.

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

Egy szívszorító facebookos videót már több mint 9 millióan láttak és hatódtak meg annak drámai pillanatain.

Megbocsátott a férfi az apjának, aki kisgyerekként HIV-vírussal fertőzte meg

Megbocsátott a férfi az apjának, aki kisgyerekként HIV-vírussal fertőzte meg

Egy amerikai férfi felnőtt korára tudott megbocsátani az apjának, aki kisgyerekként HIV-vírussal fertőzte meg.

Mindenáron édesanya szeretne lenni a vagina nélkül született fiatal nő

Mindenáron édesanya szeretne lenni a vagina nélkül született fiatal nő

Egy amerikai nő azért állt a nyilvánosság elé, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegségére.

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Ausztriában egy csapat fiatal migráns támadt rá a felvonuló krampuszokra.

Betiltanák a 18 év alattiak körülmetélését Dániában

Betiltanák a 18 év alattiak körülmetélését Dániában

Dániában az orvosszövetség azt szorgalmazza, hogy betiltsák a 18 év alatti fiúk körülmetélését.

http://ujhazak.com