Kettős mérce alkalmazásával vádolta meg az OPCW-t az orosz védelmi tárca

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Amíg a szíriai felkelők aleppói mustárgázbevetésével kapcsolatban négy hónap után is képtelen dűlőre jutni a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), addig a hónap elején történt Hán Sejkún-i incidens esetében máris "minden világos" a számára - állapította meg ironizálva Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön Moszkvában.Emlékeztetett, hogy orosz vegyvédelmi szakértők Aleppóban 2016 végén rögzítették a militánsok mustárgáztámadásának nyomait, de az OPCW azóta sem jutott hivatalos állásfoglalásra az ügyben, és kiegészítő vizsgálatokat tartott szükségesnek. Konasenkov felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezetnek ugyanakkor Hán Sejkún esetében, ahol nyugati állítások szerint a szíriai kormánycsapatok szaringázt vetettek be, nincsenek kételyei az ott állítólag történtekkel kapcsolatban, holott a helyszínen az incidens óta eltelt két hét alatt az OPCW egyetlen képviselője sem járt.

"Ki, honnan és hogyan szerezte be a mintát? Az OPCW-nél ki volt az, aki ilyen gyorsan kivizsgálta a biológiai mintákat, miközben az OPCW rendes eljárás keretében, miként az az aleppói mustárgáz esetében is történt, vizsgálatok rendszerét írja elő, amelynek elvégzése hosszú időbe telik?" - kérdezte a szóvivő. Felvetette azt a kérdést is, hogy ha Hán Sejkúnnál valóban szarint vetettek be, akkor mivel magyarázható, hogy a videofelvételek tanúsága szerint a mentést végző fehérsisakos "sarlatánok a szarinpárában védőfelszerelés nélkül ugrálnak"?


Orosz sajtóbeszámolók szerint egy nappal korábban Hágában Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztérium fegyverzetcsökkentési osztályának vezetője olyan bizonyítékokat mutatott be az OPCW végrehajtó bizottságának, amelyek arra utalnak, hogy Hán Sejkúnnál megrendezett incidens történhetett. Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a szaringáz köztudottan a pupillák összehúzódását eredményezi, a helyszíni felvételek szerint az áldozatok szembogara kitágult.


Rámutatott arra is, hogy a kráter, amelyben az emberek tucatjainak pusztulását okozó vegyi töltet állítólag felrobbant, kisebb annál, mint amilyet a szíriai kormányerők egy légibombájának vagy rakétájának becsapódása okozott volna. A diplomata szerint a mélyedés egy, a talajon egy kisebb robbanótöltettel végrehajtott detonáció következtében jöhetett létre. Uljanov sürgette, hogy orosz és iráni kezdeményezésre a helyszínt mielőbb vizsgálja meg az OPCW egy kibővített szekértői csoportja.


Az Egyesült Államok a Hán Sejkún-i vegyifegyver-incidenst követően katonai csapást mért egy szíriai katonai reptérre. Ezt Moszkva, Damaszkusz és Teherán agressziónak és a nemzetközi jog megsértésének minősítette.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Csoda: 16 vetélés után egészséges babát szült a fiatal nő

Csoda: 16 vetélés után egészséges babát szült a fiatal nő

Egy fiatal amerikai nő nem adta fel, akkor sem amikor már lehetetlennek tűnt az álma.

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

A férfit rendőrök tartóztatták le három évvel az illegális lakásfoglalása után.

Mit mesél a lelki fegyverünk?

Mit mesél a lelki fegyverünk?

Tőr, szó, szeretet, tudás vagy balta a mindennapi eszközünk a csillagjegyünk szerint?

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

Hős autós mentette meg a buszból kizuhanó kislányt – videó

A buszsofőr észre sem vette, hogy menet közben kizuhant egy gyerek a főútra.

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nőgyűlölő ország képviseli a nők jogait az ENSZ-ben

Nagy felháborodást keltett az ENSZ legutóbbi döntése a nők jogainak képviselése ügyében.

A japánok a mai napig hisznek az ókami létezésében

A japánok a mai napig hisznek az ókami létezésében

Öt misztikus teremtmény, amelynek valódiságában senki sem kételkedik.

Csodaszép akart lenni a temetésén a csontrákban elhunyt 20 éves lány

Csodaszép akart lenni a temetésén a csontrákban elhunyt 20 éves lány

A súlyos beteg Racine előre megtervezte, hogyan fog kinézni a temetése napján.

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Észtországban nem mindennapi videó készült egy idős néni átkíséréséről a zebrán.

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Az eddigi nyomozás alapján a babát nem vitték azonnal az intenzívre az orosházi kórház orvosai.

A cukorbetegség szövődményei- ez történik, ha nincs betartva a diéta

A cukorbetegség szövődményei- ez történik, ha nincs betartva a diéta

A diabétesznek igen súlyos szövődményei lehetnek.

http://ujhazak.com