Ki illik hozzánk?

Melyik csillagjegy szülöttével lehetünk boldogok?love2Hiába hangoztatják azt a tudósok, hogy a szerelem csak egy biológiai folyamat, mi mégis szeretünk hinni benne, hogy a szerelem az égben köttetik, és varázslatos oka van annak, hogy ki lesz a párunk.

Tavasszal a szerelem iránti vágyunk megnő, ezért érdemes kiderítenünk, hogy a csillagjegyünk alapján, ki illik hozzánk.

Kos: Az életünk minden területén utáljuk a várakozást. Ha akarunk valamit, akkor azt azonnal akarjuk. Ez a szerelmi életünkre is igaz. Amennyiben valaki felkelti az érdeklődésünket, akkor annak azonnal hangot adunk. A hevességünk azonban a kapcsolat rovására mehet, emiatt olyan személy kell nekünk, aki képes lépést tartani a heves természetünkkel. A Mérleg és a Vízöntő jegyek, bár megfontoltabbak, mégis tökéletes párt alkothatnak velünk.

Bika: Joggal nevezhetnek minket munkamániásnak, mert hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, és csak a célunknak élni. Emellett igazán romantikus emberek vagyunk, aki vágyakozik a családi boldogságra. Egyrészről a Rák jeggyel alkothatunk remek párost, mert ez a jegy is családcentrikus, valamint képes a saját igényeit a háttérbe szorítani. Másrészről a Halak jeggyel is boldogok lehetünk, mert ez a jegy segíthetne megélnünk az érzelmeinket.

Ikrek: Habár minden horoszkóp azt mondja, hogy a párkapcsolatot nem nekünk találták ki, mert a hűtlenség a vérünkbe van, mégis akad olyan csillagjegy, amely boldoggá tud tenni. Ez a jegy a Nyilas, mely hűséges és odaadó, mégsem kötelezi el magát teljesen, hanem megtartja a szabadság, ami nekünk is fontos. A Nyilas jegy, tehát mindig olyan izgalmas társunk lesz, akiben bízhatunk.

loveeRák: Számunkra a család az első, emiatt a Bika jegy az, amely boldoggá tud tenni, mert neki is fontos a család. Másrészről egy Szűz párral is boldogok lehetünk, mert ez a jegy is keményen dolgozik, tehát megfelel a szigorú elvárásainknak, de észreveszi a vágyainkat és igényeinket is.

Oroszlán: Nagyon könnyen szerelemre lobbanunk a tűz jegyekkel, de ezek a kapcsolatok gyorsan kihűlnek. Egy Mérleg párral viszont jól kiegészíthetjük egymást, hiszen ez egy olyan gyönyörű jegy, ami mellett büszke lehet egy Oroszlán. Ráadásul mi tudjuk, hogy hogyan lehet terelgetni a Mérleg érzékeny személyiségét.

Szűz: Első pillantásra ridegnek tűnünk a túlzott rendszeretetünk miatt, pedig kifejezetten érzékeny emberek vagyunk. Igényeljük a törődést, de nem szeretjük reklámozni az érzelmeinket. A csendes, megfontolt, ugyanakkor nagyon szerető és ragaszkodó Rák tökéletes párunk lehet.

Mérleg: Nem egyszerű feladat az igényeink kielégítése, ám egy Vízöntő megbirkózik a feladattal, mert ugyanolyan magas az érzelmi és értelmi intelligenciájuk, mint a Mérleg jegyé, ráadásul szereti a művészetet és a beszélgetéseket. Az Oroszlán jegy is jól illik hozzánk.

Skorpió: A szenvedély a legfontosabb a számunkra, ha párkapcsolatról van szó, éppen ezért meglepő, hogy a bizonytalan, álmodozó Halak jegy képes levenni minket a lábunkról. A Halak jegy szülötte megérti, hogy mi miért történik, emiatt képes ráhangolódni az érzelmeinkre. Egy Halak és egy Skorpió a legjobbat hozza ki egymásból, miközben a kapcsolatuk nemcsak szenvedélyes, de szeretettel teli is.

Nyilas: Nagyon tudunk szeretni, és nem félünk odaadni a szívünket másnak. Imádjuk a gyerekeket és az állatokat, de nagyon fontos, hogy a szabadságunk is megmaradjon. Számunkra a mindig nyitott Ikrek jelenti a tökéletes társat. A szabad szellemű Vízöntő is megfelelő partnerünk lehet, ahogy a Mérleg is, ha van közös célunk.

loveBak: Nagyon fontos a számunkra, hogy megbízhassunk a társunkban, mert nagyon sebezhetők vagyunk, ezért szükségünk van a biztonságra. Számunkra a Skorpió lehet ideális partner, mert ez a jegy képes teljes szívéből szeretni. A Rák jegy egy életen át hű társunk lehet, mert mindent megtestesít, amit keresünk egy kapcsolatban.

Vízöntő: Őszintén tudunk szeretni, de akkor azonnal menekülőre fogjuk, ha valaki megpróbálja megkötni a kezünket. Mivel a függetlenség és a szabadság mindennél fontosabb a számunkra, ezért egy magabiztos Kos illik hozzánk, mert ez a jegy sem ijed meg, ha egyedül kell megállnia a helyét. Egy Oroszlánnal is boldogok lehetünk, mert ez a jegy is önmagát helyezi előtérbe.

Halak: Titokzatos, bizonytalan személyeknek látszunk, mert hajlamosak vagyunk sokáig mérlegelni. A bennünk szunnyadó szenvedélyt egy Skorpió könnyen a felszínre hozza. A Bika jegy szülötte mellett biztonságot és kiegyensúlyozottságot találhatunk. Ideális partner lehet egy Szűz is, ha hajlandók vagyunk egy kicsit több energiát belefektetni a kapcsolatba, és életben tartjuk a szenvedélyt.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com