Kínos dolgok, amiket nyilvánosság előtt mondtak a gyerekek

Az őszintén viselkedő csemeték igencsak nehéz pillanatokat okozhatnak a szülőknek. Felnőttként már megtanultuk, hogy nem vezet mindig jóra, ha kimondjuk vagy megcsináljuk azt, amit gondolunk, ám a kisgyerekeknek még nincs ilyen problémájuk, hiszen ők bármit képesek megkérdezni, kijelenteni, elárulni, megtenni.

A gyermekek őszintesége szórakoztató, de előfordul, hogy a szülő legszívesebben elsüllyedne a föld alá, például akkor, amikor a csemetéje közli a főnökkel, hogy „apa szerint te egy rohadék vagy”, de ez csak egy a következő őszinte gyerek szokások közül.

Íme kilenc példa a gyermekek őszinteségére!

1. A 4 éves fiam úgy döntött, hogy figyelmezteti az időseket arra, hogy meg fognak halni. Az egyik nap, amikor boltba mentünk, akkor így szólt egy idős asszonynak: „Az öreg emberek meghalnak, te pedig nem nézel ki valami jól.”

2. A lányom egyszer azt kérdezte egy színes bőrű férfitól, hogy miért van csokiból. Én nagyon szégyelltem magam, de a fickó poénnak fogta fel a megjegyzést.

3. Egyszer a nyilvános vécé előtt a 3 éves kislányom nagyon hangosan megkérdezte, hogy: „Anya, miért van szakáll a fenekeden?”

4. A 8 éves lányom egy egész tömeg előtt közölte, hogy prostituált szeretne lenni, ha felnő.

5. Amikor a legfiatalabb lányommal voltam terhes, akkor megpróbáltam elmagyarázni a legidősebb lányomnak, hogy anya hasában egy baba van, amit apa tett be oda. A lányom mindenben olyan akart lenni, mint én, ezért azt mondta az embereknek, hogy egy baba van a hasában, amit az apja tett be oda. Képzelhetitek, hogy milyen pillantásokat kaptam. 6. Az egyik barátom 5 éves gyereke egy bolt közepén rámutatott egy muszlim nőre, aki teljesen be volt burkolózva. A gyerek így kiáltott fel: „Anya, nézd, egy ninja!”

7. A fiam 7-8 éves lehetett, amikor randevúztam egy sráccal. Az egyik este kimentem elé a repülőtérre, ahova a gyereket is vittem. Hazafelé „tegye fel a kezét, aki valaha...” játékot játszottunk. Nem telt el 5 perc, mire a fiam kitört: „Tegye fel a kezét, aki valaha eltömítette a vécét egy nagy adag kakival, mint tegnap anya.”

8. A lányom focimeccsére tartottunk, amikor a fiam megkérdezte, hogy hogyan lesz a kisbaba. Magyarázni kezdtem neki a spermáról, a petéről és a többiről. Úgy láttam, hogy nagy hatással volt rá az információ. Amikor odaértünk a mérkőzésre, akkor leültünk a lelátóra a többi szülő közé. A fiamból ekkor kitört a kérdés: „Apa, a spermád még mindig bennem van?”

9. 5 vagy 6 éves lehettem, amikor elmentem az apámmal és a kollégáival piknikezni. Apa bemutatott a főnökének, mire ezt mondtam: „Apa szerint rohadék vagy.”

(Forrás: femcafe.hu)


Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com