Lebukott a két tolvaj, akik alvó utast fosztottak ki a budapesti villamoson – videó

Nem sokáig tartott annak a két tolvajnak az öröme, akik a budapesti 4-6-os villamoson raboltak ki egy alvó utast.


A tettüket felvette a térfigyelő kamera a szerelvény ablakán keresztül, ez alapján pedig a rendőrök azonosították és elfogták őket.

Az eset vasárnap reggel, a Budapest XI. Karinthy Frigyes úti végállomáson várakozó villamoson történt.

A rendőrség közleménye szerint az elkövetők egy férfi és egy nő voltak.
A férfi kihasználva a sértett állapotát kivette a zsebéből a mobiltelefonját és odaadta a nőnek, aki „figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését", majd elrakta a táskájába.


image (1)

Az esetet azonban a térfigyelő kamera felvette, a szolgálat pedig értesítette a rendőrséget. A rendőrök pedig elfogták az 53 éves hajdúhadházi férfit, és a 22 éves pilismaróti nőt.

Az elkövetőket pedig gyorsított eljárásban a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség kedden bíróság elé is állította.

A bíróság kifosztás miatt bűnösnek is találta a vádlottakat.

Mivel a férfi többszörös visszaeső 3 év 6 hónap végrehajtandó fegyházra ítélték és 4 évre eltiltották a közügyektől. A nőt 1 év 6 hónapra ítélték, amelynek végrehajtását 2 éve próbaidőre felfüggesztették.

Az ügyész és a nő az ítéletet tudomásul vette, a férfi azonban enyhítésért fellebbezett, őt a másodfokú eljárás határozatáig előzetes letartóztatásba helyezték.



Forrás: hvg.hu, propeller.hu

Hozzászólások

Túl szexi egyenruhás képei miatt kellett felmondania az ápolónőnek

Túl szexi egyenruhás képei miatt kellett felmondania az ápolónőnek

A thaiföldi ápolónőről képek kezdtek el terjengeni a Facebookon, amelyek miatt meghurcolták.

Közellenség lett a nő, aki cetlivel hagyta a kocsiban alvó gyerekét

Közellenség lett a nő, aki cetlivel hagyta a kocsiban alvó gyerekét

Az internet népe szinte egyként ment neki az anyának, aki veszélyeztette a babáját.

3 éves kislány így bénult le a kullancs csípéstől - megrázó videó

3 éves kislány így bénult le a kullancs csípéstől - megrázó videó

A szülők vették fel, ahogy a kis Evelyn hirtelen nem tud a lábára állni.

Halálos beteg nagyijával ment a szalagavatóra a 17 éves srác

Halálos beteg nagyijával ment a szalagavatóra a 17 éves srác

A 17 éves Stephen rögtön tudta, hogy különleges személyt fog elvinni a bálba.

Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

Manchesterben a terrortámadás után érhetően érzékenyebbek az emberek.

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

A szigorú keresztény iskola vezetése szerint a lány tette erkölcstelen és így büntetik.

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Lalita azt hitte, hogy az elcsúfított arca miatt soha nem lesz férje.

Egyéves kisbabát kényszerít cigarettázásra egy férfi – döbbenetes videó

Egyéves kisbabát kényszerít cigarettázásra egy férfi – döbbenetes videó

Felháborító videó terjed az interneten, amely pillanatok alatt nagy port kavart.

Hatosikrei születtek a házaspárnak 17 év küzdelem után

Hatosikrei születtek a házaspárnak 17 év küzdelem után

Egy amerikai pár 17 évig próbálkozott gyerekvállalással és nem adták fel.

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Döbbenetes felvétel került ki Amerikából, a tulajdonát mindenáron megvédő harcias nőről.

http://ujhazak.com