Leforrázta a gyermekét a figyelmetlen apa

Mesterséges kómában tartják az összeégett 2 éves kislányt.showerA bécsi rendőrség szerint minden jel arra mutat, hogy Christian Eisenhauer nem szándékosan tette a tűzforró víz alá a 2 éves gyermekét. Az apa állítása szerint, amikor megnyitotta a zuhanyt, akkor nem ellenőrizte annak a hőmérsékletét, ezért történhetett meg a szörnyű baleset.

A bajt tovább tetézte, hogy Eisenhauer eleinte fel sem fogta, hogy milyen súlyosan megégette a kislányát. Ez csak órákkal később derült ki, amikor a gyermek bőre elkezdett felhólyagosodni.

A kislány csak több órás késéssel került kórházba, ez pedig azt jelentette, hogy a belső szervei kezdtek összeomlani. Az orvosok megvizsgálták a gyereket, majd úgy döntöttek, hogy mesterséges kómába tartják, mert akkor a test jobban tud gyógyulni, és így van esélye a kislánynak a túlélésre.

A rendőrség úgy határozott, hogy az apát szabadlábra helyezik, de ezt szigorú feltételekhez kötötték, így a férfi nem mehet vissza a családi otthonba, nem léphet kapcsolatba a feleségével és a két másik gyermekével addig, amíg nem zárul le az ügy vizsgálata.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com