Lezárják a titkos börtönök ügyét vizsgáló lengyelországi nyomozást sajtóértesülés szerint

Az Egyesült Államoktól kért jogsegély hiánya miatt valószínűleg le fogják zárni azt a nyomozást, melyet a lengyelországi CIA-börtönök ügyében a krakkói ügyészség folytat - jelentette az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió szerdán.

Az értesülés szerint április közepén zárhatják le a 2008 tavaszán kezdeményezett krakkói eljárást, melynek során azt vizsgálják, hogy a lengyel hatóságok beleegyeztek-e az ország területén 2002 és 2003 között működtetett titkos CIA-központok létesítésébe, és hogy ezekben kínvallatási módszereket alkalmaztak-e.

ejeb

Az RMF FM úgy tudja, hogy a vizsgálatot okafogyottá minősítenék, mert az Egyesült Államok nemzetbiztonsági megfontolásokra hivatkozva elutasította a lengyel hatóságok által kért jogsegélynyújtást. A krakkói ügyészség megfelelő mennyiségű bizonyíték hiányában nem emelhet vádat az általa gyanúsított - a rádió által meg nem nevezett - egyetlen személy ellen.

A közlemény szerint Lengyelországban vitát válthat ki az eljárás lezárásának indoklása, mivel olyan megállapítást is tartalmaz, hogy az ország területén valóban működtek CIA-központok. Varsó eddig hivatalosan nem erősítette meg a börtönök létezését.

Lengyelország tavaly májusban kártérítést fizetett a titkos CIA-börtön két egykori foglyának. Ezzel eleget tett az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéletének, miszerint megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy lengyel területre szállítsanak, ott fogva tartsanak és megkínozzanak egy terrorizmussal gyanúsított palesztin és szaúd-arábiai férfit.

MTI

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com