Lisa, a képzeletbeli barát ijesztő története

Gyermekrajzok mesélik el a rémisztő sztorit, ami sok anyukát aggodalommal töltött el.
A pszichológusok szerint teljesen normális, ha a gyerekeknek egy bizonyos korban képzeletbeli barátjuk van, ám a paranormális jelenségekben hívők úgy vélik, hogy a képzeletbeli barát valójában szellem, amit a gyerekek még képesek érzékelni, majd 3 éves koruk után elvesztik ezt a képességüket.

A világhálón egy olyan rémisztő történet bukkant fel, amely egy Lisa nevű képzeletbeli barátról szól. A gyerekrajzokon bemutatott sztori nagyon sok anyukát megijesztett, és félteni kezdték a gyereküket, míg mások szeretnének hinni Lisa létezésében.

Íme a történet:

lisa1Ő itt Lisa. Anya és apa nem látja. Azt mondták, hogy azért, mert ő a képzeletbeli barátom. Lisa remek barát.

lisa2Tegnap volt a születésnapom. Anya pizzát vett, de nem jött el senki. Lisa azt mondta, hogy itt voltak, ám elmentek, de itt hagytak három babát, cipőt és öt dollárt. Később Lisával játszottunk.

lisa3Tegnap Lisával sétáltunk, amíg fel nem jött a hold. Apa nagyon mérges lett, és azt mondta, hogy Lisa buta és nem igazi. Lisa elszomorodott, ma nem is jött velem iskolába. Mrs. Digman azt mondta, hogy Mrs. Monroe nem jön vissza.

lisa4Apa egész nap dolgozott, és vacsorára sem jött haza. Még mindig a munkahelyén van. Anya pudingot készített. Az a kedvencem.

lisa5Nagyon hiányzik Lisa. Apa még mindig dolgozik, hétvégére sem jön haza, ezért anya mérges rá. Levelet fogok írni Lisának.

lisa6Kedves Lisa! Hiányzol. Kérlek, gyere vissza. Nagyon sajnálom, hogy apa olyan gonosz volt hozzád. Te vagy a legjobb barátom.

lisa7Tegnap Lisa hazajött. Azt mondta, hogy sajnálja, hogy elment. Elmeséltem neki, hogy apa nem jött haza. Lisa azt válaszolta, hogy apa és Mrs. Monroe alszanak, mint az ő apja. Remélem, hamarosan felébrednek.

Az igazság

Állítólag Sunny Schreiner találta ki Lisát, mert a művész úgy gondolta, hogy egy ilyen történetből igazán rémisztő dolgok alakulhatnak ki, ezért elkészítette a gyerekrajzokat. Néhány évvel később Schreiner feltöltötte a képeket egy paranormális oldalra, ahol sikerült jól megijesztenie a látogatókat.

Később Lisa megihlette a Hollywoodban dolgozó alkotókat, akik felkeresték a művészt, hogy engedélyt kérjenek a képek felhasználásához, úgyhogy nem kizárt, hogy Lisa története hamarosan a mozivásznon köszön vissza.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com