Magyarország csodatévő szent helyei

Nem kell külföldre utaznunk ahhoz, hogy legendás területeket fedezzünk fel!
Ritkán kerül elő Magyarország, ha misztikus helyekről esik szó, mert külföldön sokkal több a paranormális jelenség, megmagyarázhatatlan történet, mint hazánkban, ám belföldön is akad néhány olyan csodatévő táj, ahova érdemes ellátogatni.

máriaremeteMáriaremete: Thalwieser Katalin nem másnak, mint Szűz Máriának köszönhette a házasságát. Az asszony hálás volt, ezért elment a faluhoz közeli tölgyfához, ahova felakasztott egy Mária-képet. Az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején egy vak, budai polgárasszony a kép előtt imádkozott, aminek hatására visszakapta a látását. Érdekesség, hogy a legendás tölgyfa törzsét napjainkban is megőrizték a templomban, az oltár mögött.

máriagyűdMáriagyűd: A bencés szerzetesek bukkantak rá a Mária-szoborra a falu forrása mellett. Amikor 1148-ban, II. Géza parancsára, templom épült a területre, akkor abban helyezték el a szobrot, de az 1540-es években jöttek a törökök, és a harcban elveszett a szobor, a templom pedig elhagyatottá vált.

1687-ben azonban folyamatossá váltak a Mária-jelenések, emiatt a hívek úgy döntöttek, hogy visszaszerzik a templomukat. Egy templomi irat arról számol be, hogy 1788-ban 302 ember gyógyult meg váratlanul. Ennek hatására VII. Pius pápa visszaállította és hivatalosan elismerte a kegyhelyet.

bodajkBodajk: 1090-be repít vissza minket a legenda, amely Szent László király nevéhez fűződik, hiszen ez volt az a domb, ahol visszaverte azokat a pogányokat, akik meg akarták ostromolni Székesfehérvárt. Az említett domb tövében van egy forrás, ami már az uralkodó idejében is legendás volt, mert állítólag a vize hét évente elapad, majd újra indul, és gyógyít.

Először kápolnát építettek a forrás mellé, majd egy templomot húztak fel. A beszámolók szerint a templomban található kegyképek több száz esetben gyógyították meg a hívőket, akik körében zarándokhellyé vált a templom.

bajaBaja: Két legenda kapcsolódik ide. Az egyik arról szól, hogy két diák felmászott a fára, mert menekülniük kellett egy farkas elől. A diákok ekkor pillantották meg a Mária-képet, amihez azonnal imádkozni kezdtek, hogy megmeneküljenek. A fohász hatására két forrás keletkezett.

A másik történetben egy diák pihent a fa alatt. A Mária-kép látta, hogy az illetőnek milyen szomorú sors jutott, ezért könnyezni kezdett, aminek hatására forrás fakadt. A források mellé egy kápolnát építettek, majd a kálvária és a templom mellett álló Mária-szobor is elkészült.

adoncsAdoncs: A török hódítás miatt rongálódott meg az 1300-as években épített templom, amiben csak a Szűz Mária szobor maradt sértetlen, ezért Adoncs búcsújáró hellyé vált. A templom mellé az 1700-as években építettek kolostort, ami két esztendő múlva leégett, ám három szobor nem vált a lángok martalékává. A csodával határos módon épségben maradt szobrok ma is a templom főoltárán találhatók.

A kolostor parkjában látogatóható meg a Szent tó és Szent kút is, amelyekhez misztikus gyógyulások kapcsolódnak. 1944-ben egy 4 éves kislányt fürdettek meg a szent tóban. Az orvosok már lemondtak a gyerekről, ám ő teljesen meggyógyult. A Mária szobor minden év augusztus 15-én új ruhát kap attól a hívőtől, aki hálát szeretne adni a szűznek.

mátrakútMátraverebély Szentkút: A legenda úgy tartja, hogy Szent László lova patájának nyomában fakadt a Szent Kút forrása az 1090-es években. Közel 100 évvel később történt az első csoda, amikor egy néma, verebélyi pásztor előtt megjelent a Szűzanya, karjában a kis Jézussal, és a kút vízével meggyógyította a férfit.

máriapócsMáriapócs: Csodás gyógyulásokat tulajdonítanak annak a könnyező Mária-képnek, amely a nyírségi templomban található. Az 1800-as években még fatemplom állt a mostani templom helyén. Abban a fatemplomban volt az a könnyező Mária-kép, amelyet azt követően készített egy helybéli, hogy kiszabadult a fogságból. Az alkotást I. Lipót császár Bécsbe vitette, ám a pócsiak nem maradtak Mária-kép nélkül, mert kaptak egy másikat, ami 1715-ben kezdett el könnyezni. Innentől kezdve a templom zarándokhely lett.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

http://ujhazak.com