Már beszél az agy nélkül született kisfiú, akinek csak perceket jósoltak az orvosok

Egy anyuka szerint igazi csoda, ami második gyermekével történt.


A kis Aaron most két éves és nemrég már kimondta az első szavakat.

aaron-e1446035651852

A kisfiú annak idején olyan súlyos betegen jött a világra, hogy az orvosok csak perceket jósoltak neki. De az élni akarása erősebb volt és megmutatta, hogy ő nem adja fel.

2DDF285200000578-3293259-Just_minutes_after_giving_birth_in_2013_Emma_was_told_by_doctors-a-2_1446034401540

Az anyuka elmondása szerint a szülésig nem is tudta, hogy terhes. Szinte egyszerre tudta meg, hogy babát vár és hogy mennyire súlyos beteg a kicsi.

"A fájdalomcsillapítók miatt alig voltam magamnál, de az még így is feltűnt, hogy a kisbabám feje nagyobb, mint a többi babáé” –mesélte Emma Murray.

2DDF285800000578-3293259-Emma_said_Everything_had_happened_so_fast_I_didn_t_even_know_I_w-a-5_1446034401566

A kétgyermekes brit anyuka a Mirror c. lapnak arról beszélt, hogy aznap hasfájás miatt vitték kórházba, aztán kiderült, hogy szülni fog.

„Azt hittem a fájdalmat vakbélgyulladás okozza. Vagy valami ilyesmi” – mondja. Aztán több vizsgálat után kiderült, hogy igazából mitől vannak a görcsei.

„Sokkolt a hír, hogy terhes vagyok. Az meg pláne, hogy szülni fogok, hiszen a korábbi hónapokban semmilyen tünet nem utalt arra, hogy várandós lennék. Ellentétben az első terhességemmel, most semmilyen rosszullétem vagy fájdalmam nem volt. És hízni se híztam” – mesélte.

Emma elmondása szerint még magához sem tért a terhessége híréből, mikor megtudta, hogy a baba mennyire beteg.

2DDF471200000578-3293259-This_X_ray_which_was_taken_when_Aaron_was_born_shows_that_his_br-a-1_1446034401537

Ez a szörnyű rendellenesség az ún. holoproszenkefália, azaz az agyának jelentős része hiányzik. A betegség 10 ezer élve születésből két babát érint. A kisfiúnak csak az agytörzse fejlődött ki rendesen.

A baba születése után az orvosok a legrosszabbra készítették fel:

„Kérték, hogy hívjam be a családtagokat, mert nagy a valószínűsége annak, hogy Aaron nem éli meg a másnapot. Az optimista jóslat is legfeljebb néhány napot jósoltak neki” – emlékezett vissza.

2DDF283D00000578-0-image-a-2_1446029619026

Aaron azonban rácáfolt a jóslatokra és nemrég múlt két éves.

Az orvosok döbbenetére szépen fejlődik, 6 hete pedig az első szavakat is kimondta:. „Elsírtam magam, mikor a fiam száját elhagyta a „mama” szó. Azt hittem ugyanis, hogy ez olyasvalami, amit én sosem élhetek majd meg” – mondta sírva az anyuka.

2DDF284500000578-3293259-Aaron_is_not_only_alive_but_enjoys_giggling_and_clapping_his_han-a-3_1446034401541

2DDF284900000578-3293259-Emma_says_that_Aaron_is_adored_by_his_big_brother_Jack_who_sings-a-4_1446034401565

aaron2

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com