Meghalt a 2 éves kisfiú, mert juharsziruppal kezelték az agyhártyagyulladását

Egy két éves kisfiú halálát az okozta, hogy szülei nem vitték orvoshoz, hanem házi praktikákkal akarták kezelni a betegségét.


A kis Ezekielnek agyhártyagyulladása volt, de a szülők oltás- és gyógyszerellenesek voltak. Ezért a kisfiút mindenféle immunerősítővel kezelték, mire kiderült, hogy komoly a baj már nem tudtak rajta segíteni.

ezekiel-e1457521056362

Az eset még 2012-ben történt, de a kanadai szülők a napokban fognak bíróság elé állni.

Collet és David Stephan 18 hónapos kisfia agyhártyagyulladásban szenvedett, de a szülők ezt nem tudták, mert nem vitték el orvoshoz. A kisfiúnak hosszú ideig láza volt, folyt az orra és légzési panaszai is voltak.

Emiatt az anyja azt hitte, hogy légúti fertőzés és internetes recept alapján készített neki immunerősítő keveréket. Ezt juharszirupból, szederléből, gyömbérből, almaciderből, zöldségfélékből és fűszerekből állította össze.

ezekiel2

A szülők ezt adták a kis Ezekielnek, és először úgy tűnt, mintha javulna az állapota. Azonban egy idő után megint rosszabbul lett. Ekkor elvitték egy természetgyógyászhoz, aki a nyomozati iratok szerint egyszer sem vizsgálta meg rendesen a gyereket. Mégis felfedezte, hogy agyhártyagyulladása van, de nem adott neki gyógyszert. – írja a nydailynews.

A család egyik barátja azonban rávette a szülőket, hogy vigyék el orvoshoz a kisfiút. De sajnos ezt már csak akkor tették meg, amikor a gyerek légzése leállt. A kisfiú kómába esett és 5 nap után meghalt a kórházban.

article-syrup-0309

A bíróság elé került szülők azóta sem ismerték be, hogy ők a felelősek a tragédiáért. Mind a ketten aktívan kampányolnak a közösségi oldalukon a gyógyszeripar ellen és összeesküvés-elméleteket írnak a róluk beszámoló médiumokról.

Colettet és férjét kiskorú veszélyeztetése és gyermek elhanyagolása miatt állítják bíróság elé a napokban. Az ügyet vizsgáló egyik nyomozó szerint a szülők nem akarták megölni a kisfiukat.

1

„Bármilyen furcsa legyen is, ezek az emberek szerették a gyermeküket. Ennek ellenére nem vitték őt orvoshoz, csak akkor, amikor már késő volt. Mindezt azért, mert azt hitték, ezzel teszik a legjobbat a picinek.” – mondta el sajnálkozva.



Forrás: nlcafe, 24.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com