Megharcolt az életért az apró baba, aki feleakkora volt, mint ikertestvére

Egy koraszülött ikerpár közül az egyik babának az orvosok nem sok esélyt adtak az életben maradásra.


A pici Roman feleakkora súllyal született, mint ikertestvére és megküzdött azért, hogy élhessen.

Az anyuka ikreket várt, de az egyik baba nem fejlődött rendesen a méhében, ezért az orvosok szinte kizártnak tartották, hogy túléli a szülést.

71960_iker-01

Ennek oka az volt, hogy a kis Roman Sharples berekedt az anyukája szokatlan, szív formájú méhébe és nem tudott rendesen növekedni.

Az orvosok többször javasolták az anyukának, hogy vetesse el a kicsit, mert veszélyezteti az egészségesen fejlődő ikertestvérét, de ő hallani sem akart róla. – írja a Daily Mail.

71964_iker-05

"Kizárt volt, hogy elvetessem Romant. Tudtam, hogy ha meghal, a másik babám élete is veszélybe kerülhet, de olyan sokáig kibírta már, nem akartam elvenni tőle a lehetőséget" – emlékezett vissza Debbie a döntésére.

2AC8107600000578-0-image-a-39_1437670505397

Az ikrek végül a terhesség 31. hetében jöttek a világra, Samuel 2 kg súllyal, Roman viszont csak alig 0,8 kilósan született meg. Debbie szerint annyira pici volt, hogy elfért a tenyerében.

71963_iker-04

Azóta már 18 hónap telt el és Roman látványos gyógyuláson ment át, lassan már utoléri a testvérét, akitől egy fejjel kisebb.

71965_iker-06

A szülők szerint a két baba közötti kapcsolat nagyon szoros és különleges, Samuel mindig megvédi Romant, ha a kisebbik fiú sírni kezd odaviszi neki kedvenc maciját.

71961_iker-02

71962_iker-03

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com